Elkészült
a harmadik mesekönyv!
Az
idei szülinapra mindegyik unokámnak írtam egy mesét. Megnéztem az interneten
hogyan kell könyvet kötni, és elkészítettem a teljesen egyedi, személyre szóló
mesekönyvet. Többszörösen is személyre szóló, mert Ő a mese főszereplője, róla
szólnak a képek, és egy régi, kinőtt, kedvenc ruhadarabja a könyv borítója.
Készítést csak türelmes nagyszülőknek ajánlom. Megmondom őszintén,
megvalósítását elképzelni, sokkal egyszerűbb volt, mint elkészíteni.
A
mese írása volt a legegyszerűbb. A szokásos módon, kitaláltam egy történetet,
olyat, ami az érdeklődésüknek megfelel. Hunyónak lovagos,
Lillának kiscicás,
Aztán neki álltam képeket keresni. Ezeket néha kicsit
átdolgoztam GIMP segítségével.
A/5-re
terveztem a nagyságát, tehát minden lapot félbe kellett hajtani. Először
közönséges lapon lemodelleztem, hogy hogy kerülnek egymás mellé az oldalak,
hisz a lap mindkét oldalán kell valaminek lenni. Amikor már biztos voltam benn,
hogy jó az elrendezés, kinyomtattuk, természetesen színesbe. Ez az egésznek a
legköltségesebb része.
Két-két
lapot, az összehajtásnál összevarrtam, majd ezeket is összevarrtam (ilyen
videókat lehet látni a neten). Kemény kartonból kivágtam a borítólapokat,
ezeket bevontam egy-egy régi, kedvenc ruha anyagával. Végül beragasztottam a
borító belsejébe az összevarrt lapokat. (Azért nem írom le részletesen, mert
nagyon jó videókat lehet erről találni, én is onnan néztem le.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése