Perecsütés
Utolsó
nap délelőttjén perecet gyúrtunk és
sütöttünk. Elvégre a vendéget, a közönséget valamivel fogadni kell. Azért
az önzetlenséget nem vittük túlzásba, ugyanis a táborlakók, a perec készítői,
pénzt kértek a portékájukért. Ezt viszont nagyon becsületesen. Aki kért kapott
számát, akár áfás számlát is, de az sem volt baj, ha valakinek nem volt pénze,
mert csekket is elfogadtak a kis árusok.
Az
árusításnak megadták a módját. Pizzás dobozból, nyakba akasztható perectartó dobozt készítettünk. Mindenki
kifestette kívülről, belülről és három rekeszre osztottuk. A legnagyobba került
a perec, az egyik kicsibe a számlák, a másik kicsibe a pénz.
És hogyan készült? Íme, a
recept:
Az élesztőt a tejben felfuttatjuk, majd összedolgozzuk a többi
hozzávalóval.
Duplájára kelesztjük, majd három részre osztjuk, kigyúrjuk, csíkokat
vágunk belőle, végül hosszú rudakat sodrunk belőle. Ezeket perec alakúra
formáljuk, majd 200 fokon megsütjük.
Amikor piros kivesszük és ráöntjük a sós mázat.
Amikor ez kész, egy picit még visszatesszük a sütőbe, hogy a máz
rászáradjon.
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2 dl tej, 3 dkg élesztő,1 teáskanál cukor, 2 teáskanál só, 1 dl
olaj, 1 tojás.
A sós mázhoz: 3 kanál liszt, 1 kiskanál só és annyi víz, hogy sűrű palacsinta
tésztát kapjunk belőle
Megjegyzések
Megjegyzés küldése