Iskolakezdés

   Szeptember 1. 

Bármennyire idős az ember, az iskolakezdésre mindenki emlékszik. Változik az idő, változik a kor, változnak a feltételek, de egy dolog biztosan nem: az izgatott várakozás. Rajtunk, felnőtteken múlik, hogy beváltjuk a reményeket vagy csalódást okozunk. Most, hogy a második kisunokám is elsős lesz, és évnyitóra készül, rengeteg régi emlék jut az eszembe.

Eszembe jutott Gárdonyi Géza Tihanyi Pistája, Móricz Zsigmond Rojtos Bandija …. akitől mikor megkérdezte a Tanító, hogy (rövidített idézés)

-Voltál te már iskolában?

-Vót a fene – válaszolta.

-Tudod te, mi az a fene? 

-Bánja a kutykorékos fityegő! – volt a válasz, amit mai gyerekek (vagy tán mi sem) már nem is értenének.

Viszont rengeteg egyéb ismerettel érkeznek az iskolába a TV, a házi-könyvtár és a számítógép jóvoltából.

Emlékszem az én elsős évnyitómra. Egy verset kellett elmondanom. Nagyon izgultam. Szüleim azt mondták, ha ügyes leszek, utána elmegyünk fagyizni. Szóval erősen motivált voltam, de nem a tudásvágy hajtott, hanem az 50 filléres fagyi utáni vágy.

Aztán felidéztem a gyermekem első napját. Emlékszem, mennyire készülődött és többször is mondta kérdezzek mindenfélét, hogy biztos legyen a tudásában, hátha a tanító néni is megkérdezi: Hogy hívnak, hol laksz, melyik óvodából jöttél, stb. Majd a nap végén, milyen csalódottan mondta: Nem kérdezett az semmit – és lemondóan legyintett.

Visszagondolok, amikor én fogadtam a kiselsősöket. Persze erről inkább őket kellene megkérdezni, én minden esetre jószívvel gondolok vissza minden új kis csapatra.

Azóta számtalan évnyitót és kiselsősök fogadását láttam. A legtöbb helyen ajándékot kaptak, megtapsolták, vagy megvendégelték őket.

Az igazi, döntő élmény azonban, ami meghatározó lehet, nem az évnyitó, hanem az az első pár nap: amikor kipróbálhatja az új tanszerét, amikor elkészíti az első rajzát, amikor először ír a füzetébe és persze, ahogy először értékeli mindezt a tanító néni és otthon a szülők. Nem az elvtelen dicsérgetésre gondolok, hanem a segítő, bátorító szavakra.

És most elsős lesz a második unokám. Egy rakás felnőtt figyeli árgus szemekkel első lépéseit. Mi pedig aggódunk. Elfogadják olyannak, amilyen? Tolerálják a hibáit? Türelmesek lesznek vele? Átölelik, ha szomorú? Észre veszik az értékeit? Meghallgatják akkor is, ha kevés az idő? Szóval, szeretni fogják? Szeretni fogják akkor is, ha rosszfát tesz a tűzre? Jó iskolát választottunk? Megnyomorítják, vagy felszabadítják a lelkét? …

Őszintén bízom benne, hogy az utóbbi. Őszintén bízom benne, hogy jó helyen és jó kezekben lesz. Hisz mától, élete nagy részét iskolában fogja tölteni.

„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”