Játszunk, vagy tanulunk? 4.


Fogalomzabáló szörnyek  

                            A cím bizonyára némi magyarázatra szorul. Négy rendkívül veszélyes szörny jelent meg a gyerekek közelében, és isten tudja mi lesz, ha nem kapják meg azt, amit akarnak. Ezért a gyerekeknek először meg kell keresni a szörnyeket (3 kék és 1 rózsaszín), utána meg kell etetni azokkal a fogalmakkal, amiket ők szeretnek. A fogalmakat az aktuális tananyagnak megfelelően válogattam össze.
Az egyik történelmi fogalmakat eszik: pl. Hannibál, Mükéné, Spartacus, szenátus, demokrácia, cserépszavazás, istenkirály stb.
A másik matematikai fogalmakat: pl. hányados, szorzat, hegyesszög, négyzet, különböző nevezőjű tört, párhuzamos stb.
A harmadik természetismereti fogalmakat: pl. mágnes, halmazállapot, lepellevél, bibe, porzó, egynyári, évelő, gumó stb.
Végül a negyedik, a rózsaszínű szörny, aki egy elsős kislányt vett célba, csak betűket eszik.

Szörnyenként 20-20 fogalmat írtam. Ezeket összekevertem és majd szétszórom. Legalább 15-15-öt meg kell találni, ebből ötöt meg kell magyarázni, akkor mondhatjuk, hogy az akció sikeres volt. A jutalom zsákbamacska lesz.
A cetlik 7 x 4 cm-esek, melyeket gondosan összehajtogattam.
A szörnyek kartondobozból készültek.

Kettő nagyobbacskából készítettem 4 kisebbet. Hármat kékre, egyet rózsaszínűre festettem. Szájat, szemeket festettem rá. Az orruk tojástartóból készült. A hajuk újságpapírcsíkokból és nád száraz virágából.

Megjegyzések