Játszunk vagy tanulunk? 6.


Paprika, burgonya, hagyma 


     A „fogalomzabáló szörnyek” ezúttal az ötödikes természetismeretet vették célba. A négy rendkívül veszélyes szörny ismét a gyerekek közelébe került, és isten tudja mi lesz, ha nem kapják meg azt, amit akarnak. 


Ezért a gyerekeknek először meg kell keresni a szörnyeket (3 kék és 1 rózsaszín), utána meg kell etetni azokkal a fogalmakkal, amiket ők szeretnek. A fogalmakat az aktuális tananyagnak megfelelően válogattam össze.


Az egyik kék, a hagymával kapcsolatos fogalmakat gyűjtötte: pl. Ázsia, buroklevél, tönk, bojtos gyökérzet, kétnyári, stb.
A másik kék a burgonyával kapcsolatos fogalmakat gyűjtötte: pl. lila virág, Dél-Amerika, bogyótermés, mérgező levelek, főgyökérzet, stb.
A harmadik kék a paprikával kapcsolatos fogalmakat gyűjtötte: pl. apró fehér virág, kocsány, húsos termésfal, héj, lágyszár stb.
Végül a negyedik, a rózsaszínű szörny, aki egy elsős kislányt vett célba, a családra vonatkozó nevekre éhes.


Szörnyenként 20-20 fogalmat írtam. Ezeket összekevertem és szétszórtam. Legalább 15-15-öt meg kell találni, ebből ötöt meg kell magyarázni, akkor mondhatjuk, hogy az akció sikeres volt. A jutalom zsákbamacska lesz.
A cetlik 7 x 4 cm-esek, melyeket gondosan összehajtogattam.
A szörnyek kartondobozból készültek. Kettő nagyobbacskából készítettem 4 kisebbet. Hármat kékre, egyet rózsaszínűre festettem. Szájat, szemeket festettem rá, orrot tojástartóból készítettem. Az oldalára pedig rákerült a keresendő dolog képe.
A jó munkáért jutalom járt: a szokásos zsákbamacska. A cukorkák, csokik között most hagyma és krumpli is volt. Hunyó, ki is húzta ... nagy örömére. 

Megjegyzések