Játszunk, vagy tanulunk? 10.


Múmiák, koporsók és szarkofágok 


              Negyedik, egyben utolsó alkalommal jelentkezek Egyiptommal kapcsolatosan. A témát az egyiptomi vallás legjellemzőbb részével, a napkultusz és a halotti kultusz felelevenítésével zárjuk. Az ókori egyiptomiaknál igen erős volt az halottkultusz. Hittek a halál utáni életben, amihez szükség volt a földi test megtartására az ún. mumifikálásra, amit szakemberek, papok végeztek. A múmiák díszes fakoporsókba, esetleg szarkofágba kerültek. Hitük szerint ugyanis a halál utáni továbbélés, a fennmaradás lehetősége, a test túlvilági élete, csak így volt biztosított.
Mit tud ez ügyben egy kisgyermek tenni? Azonkívül, hogy beszélünk a témáról és képeket nézegetünk, barkácsolunk. 

Készítettünk múmiát. Persze nem holttestet tekergettünk be, csak fadarabokat. Így a belső szerveket sem kellett kivenni és balzsamozni sem kellett, meg túl nagy szakértelem sem kellett hozzá. A mi múmiánk egy csíkokra vágott fehér póló betekerésével történt. Ragasztóanyagnak csirizt (liszt és víz) használtunk.
Aztán Ó- egyiptomi mintákat kerestünk a neten, a koporsó díszítéséhez.
Hogy készült a koporsó?

Egy tojástartót ketté vágtunk. Az aljába rajzoltunk egy lekerekített sarkú deltoidot. Kb. a rajztól 3,5 cm-re körbevágtuk, és azt bevagdaltuk. Rá egy 3,5 cm-s papírcsíkot ragasztottunk körbe. Kivágtunk még egy lekerekített sarkú deltoidot kis fülecskével.
       
                                             
Ezt a kikeresett mintával megrajzoltuk, kiszíneztük és a fülecskével a dobozhoz ragasztottuk, ez lett a teteje. Végül már csak a múmiánkat kellett betenni, és kész. Kőszarkofágot ezúttal nem készítettünk.



Megjegyzések