Játékos fizika Gadár módra


A fizikát is lehet játszani? 

     Hát persze. De előtte meg magyarázom a címet, vagyis, hogy mi az a „gadár módra”. Gadár László három Somogy megyei település (Szenna, Somogyvár, Somogyjád) fizika tanára, aki azt vette a fejébe, hogy a fizika egy nagyon szerethető tantárgy, és ő ezt be is bizonyítja. 

Most mát ott tartunk, hogy nem csak tanítványainak keltette fel a tudomány iránti érdeklődést, hanem a facebook jóvoltából sok internetező gyermeknek és felnőttnek is, nekem is. A kísérletekről szóló videók alapján az egyszerűbbeket és a veszélyteleneket mi is megcsináltuk az unokákkal. Nem tanultunk, szórakoztunk, játszottunk, kísérleteztünk! Íme:

           Newton III. törvénye, hatás - ellenhatás

Kell hozzá kb. 20 m fonal, melynek egyik végét fix helyre kikötjük. Ezen a rögzített pályán megy majd a „rakéta”. Felfújunk egy lufit, és befogjuk a „száját”. Egy szívószál felét tengely irányban, a lufi legszélesebb, palást részére 2 helyen ráragasztjuk cellux, vagy más  ragasztószalaggal. A szívószálon átfűzzük a fonalat. 
 Végül elengedjük a lufi „száját”, a levegő kimegy, a lufi a pályán elrepül, így a hatás – ellenhatás, azaz newton III. törvénye megvalósul.
                   Termikus kölcsönhatás
Megfogunk egy felfújt lufit, és majd a gyertya lángja fölé helyezzük. Az biztosan szét fog robbanni. Aztán fogunk egy másik lufit, amelybe előzőleg vizet tettünk. Ha ezt tartjuk a láng fölé, az mindent kibír. Ennek nyilván az az oka, hogy az átvett hőt a lufi továbbadja a víznek, és így a hő a lufiban lévő víz melegítésére fordítódik. a gyertya füstjével mintát is „rajzolhatunk” rá.

            Rugalmasság
Kihegyezünk egy hurkapálcát. Majd felfújunk egy-két lufit, és bekötjük a száját. Ezután jöhet a próbálgatás. Ha a gyerek csak látatlanban, akárhol megböki, az biztosan kipukkad. A lufit nem lehet akárhol átszúrni, csak ott, ahol vastagabb a gumi, mert ott a rugalmassága miatt nem hasad el.

              Parancsszóra megálló golyó
Levágunk egy 50-60 cm hosszú zsineget (fonalat). Egy lyukba alumínium golyó kellene, de e híján, mi egy fagolyót használtunk. Ezt felfűzzük a zsinegre. Megfogjuk a zsineg egy-egy végét, majd hol a jobb, hol a bal kezünket a magasba emelve, le, föl csúsztatjuk rajta a golyót. Aztán jön a hókusz-pókusz, megfeszítjük a zsineget függőleges helyzetben, és a golyó megáll középen.
Ha a fonál nem feszes, azaz a kötélerők kicsik, akkor a golyó szinte akadálytalanul csúszik le a fonálon, ugyanis ekkor a golyó és a fonál között csak kicsi súrlódás lép fel. Ha a fonalat megfeszítjük, a fonálerők jelentősen megnövekedhetnek. Elegendően nagy fonálerő esetén a fellépő súrlódási erő akkora lehet, hogy éppen egyensúlyt tart a golyóra ható gravitációs erővel.


Megjegyzések