Játék és munka


Játék vagy munka? 

Nem csak játszani lehet közösen gyermekeinkkel, unokáinkkal. Sőt. A közös munkának számtalan előnye lenne. Kezdetben közösen tennének - vennének a konyhában, a kertben, a műhelyben, stb. majd önálló feladatot is kaphatnának.
Minden szülő boldoggá szeretné tenni gyerekeit. Ezért mindent megad, amire lehetősége van. Ezzel nincs is semmi baj. A baj az, hogy a gyerek részére bocsájtanak mindent,  a modern technika összes kelléktárából. Ez a szülő részéről kényelem, megkockáztatom, önzés, hisz célja nem a nevelés vagy tanulás, hanem csak éppen az, hogy a gyermek elfoglalja magát, és hagyja a szülőket békén.
Miért nem segít a gyerek a konyhai teendőkben? Miért nem pakolja el a játékait? Egyrészt mert nem kapott mintát, másrészt senki nem követeli meg tőle, végül mert ezek mind-mind monoton feladatok. Pedig ezek elsajátítása pontosan olyan fontosak lennének az agy számára, mint  bármely más tanulási folyamat. Meg kellene tanulniuk, hogy a felnőttek sem mindig azt teszik, amit szeretnénk, hanem ami szükségszerű. Még ha nehéz is.
Nem kell megijedni, nem a gyermekmunkára, a gyermekek kihasználásra gondolok. Mélységesen elítélem a gyerekek kihasználást. Tudták, hogy bár nemzetközi törvény tiltja, még a mai napig is több mint 200-240 millió gyermek dolgozik szerte a világon? Még az ókorba és a középkorban is jobb volt gyereknek lenni, mint az 1800-as években Nagy-Britanniában.
Nem! Nem ilyenre gondolok! Csak egyszerű, aprócska, könnyen elvégezhető házimunkára.
Gyerekpszichológusok javasolják a házimunka táblázat elkészítését. A feladatok ideális szervezése a gyerekeknek kapaszkodó lehet, akár az otthoni, akár a ház körüli munkák esetén. Élvezettel söprik le a teraszt, a pancsolással járó feladatok (pl. locsolás) kifejezetten szórakoztatják őket. Érdemes rájuk bízni az autómosást, amíg nem kerül elő a vegyszer. Jutalmazni mindezért nem kell, vagy csak mértékkel szabad, a segítségért nem jár jutalom.
Merjünk a gyerekek kezébe adni különböző eszközöket, szerszámokat! Ezektől nem eltiltani kell őket, hanem megtanítani a helyes használatára. Nyugodtan fogjon ollót, kést, gyufát, akár habverőt vagy csiszológépet, persze felügyelettel és kellő intelemmel.
A neten találtam egy elég jó, mankóként használható korszerinti felosztást. Bár szerintem minden családnak, saját magának kellene végig gondolni és összeállítani.
forrás: Getty Images
2-3 ÉVES KORBAN MEGKÉRHETJÜK, HOGY
·         felvegye a játékokat a földről
·         dobja be a szennyes ruháját a szennyes-tartóba
·         segítsen megetetni a kutyát/macskát
·         segítsen feltörölni a kiömlött ételt/italt
·         segítsen beágyazni (például az ágytakarót az ágyra teríteni)

4-5 ÉVES KORÚ GYEREK
·         szét tudja választani a fehér és a színes ruhákat mosás előtt
·         összepárosítja a zoknikat mosás után
·         leporol felületeket
·         megöntöz virágokat (na jó, a nem túl kényeseket)
·         felsöpör egy kisebb söprűvel
·         segít megteríteni és leszedni
·         használja a szelektív hulladékgyűjtőt

6-7 ÉVES GYERMEK FELADATAI LEHETNEK
·         beágyazás
·         közreműködés az iskolai uzsonna elkészítésében
·         a megszáradt ruhák összehajtogatása
·         segítség a mosogatógép kipakolásában

8-9 ÉVES KOROSZTÁLY KÉPES LEHET
·         bepakolni a mosogatógépbe
·         összegereblyézni a faleveleket
·         elpakolni az összehajtogatott ruhákat
·         elpakolni a bevásárolt hozzávalókat
·         kivinni a szemetet
·         porszívózzon

EGY 10-12 ÉVES GYEREKET PEDIG MEGBÍZHATUNK AZZAL IS, HOGY
·         feltörölje a padlót
·         egyszerű ételeket készítsen felügyelet mellett
·         tiszta ágyneműt húzzon
·         lemossa az autót
·         kipucolja a fürdőszobát

13 ÉVES KORBAN ÉS AFÖLÖTT JÖHETNEK A NEHEZEBB HÁZIMUNKÁK:
·         a mosógép megtöltése (kivéve a trükkös ruhákat)
·         vacsora önálló elkészítése
·         ablaktisztítás (kivéve, ha az ablak emeleten helyezkedik el)
·         vasalás
Ha valaki másképp gondolja, írja meg bátran!





Megjegyzések