Életem élete, virágom virága

Kinek mi a szép, mi a fontos? 

Az élet? A politika? A pénz? Az utazás? Egy szál virág? Azt mondják, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Meg azt is mondják, hogy a virág mindenkinek nyílik és hogy minden virág tökéletes. És még sorolhatnám napestig a virágokkal kapcsolatos szólásokat, közmondásokat, idézeteket. Nem csoda, hogy a legtöbb embernek megakad a tekintete egy gyönyörű virág láttán. Alig volt költő, vagy bármilyen művész, akit ne ihletett volna meg egy szép virág, vagy a virág szépségét ne hasonlította volna valami szívet melengetőhöz. Hogy miért és melyik szép, hogy mi benne a vonzó? A formája, a színe, az illata? Nem tudom, nagyon nem is érdekel. De azt tudom, hogyha kijövök a kertbe, rácsodálkozok az ezerszer látott kokárdavirágra, vagy a tavirózsára, vagy akár csak egy szerény, kis pipitérre, és máris jobb kedvem lesz, kitörlődnek a szomorú, vagy bosszús pillanatok. Ezen helyzeten még az sem ront, hogy rengeteg munka van velük. Mármint a kerttel. Akinek nagy kertje van és sok virága, ne adj’ isten veteményese, az tudja miről beszélek. Néha az ember megizzad, néha letörik a körme, vagy a hirtelen jött napsütésben felég a háta, … nem számít. A jóérzés megmarad.

Most is itt kint üldögélek. Milyen jó, hogy van időm nézelődni! Úgy látszik, a virágaimat nem csak én szeretem, hanem a mindenféle röpülő rovarok is. A tőlem alig egy méterre lévő sárga varjúháj nyüzsög a sok méhecskéhez és darázshoz hasonló akrobatáktól. Feketék, sárgák, kicsik, nagyok, karcsúak és ducik, van itt minden. De ha ez nem lenne elég a nézelődéshez, hát fürkészem a zöld ezer árnyalatát. Már a fű sem egyformán zöld, és akkor még nem beszéltem a fűzfa sárgás, a nyírfa kicsit sötétebb sárgás, a nád élénk zöld és a borostyán haragos zöld színéről, vagy az ezüstös-zöld nyuszifülről.  

Itt kint ülök csendben, vagyis dehogy csendben, hiszen halkan susog a szél és csicseregnek a madarak. Sajnos, csak a feketerigó és a szarka hangját ismerem fel, de ez különösebben nem zavar.

Jól érzem magam. Nagyon jól. Most mégis kicsit ünneprontó leszek. Talán sokan rácsodálkoztak a címre. Nem csak azért írtam ezt a címet, mert szeretett virágaimról akartam írni, hanem mert elgondolkodtam egy 6. osztályos magyar feladat okán,  hogy mit tanulnak az iskolákban, és hogy szerintem mennyi minden foltosabb lenne.

Egy hatodikosnak kell ismernie a Toldit. Nincs is ezzel semmi baj. Bár Arany János stílusa elég távol esik a mai gyerekek beszédétől, a téma jó, és egy daliás, bátor, erős, nemes lelkű vitéz, még akár példakép is lehetne. Olvassák! Dolgozzák fel! Beszélgessenek róla! Válogassák ki belőle a számukra furcsa, talán néha nehezen érthető, de mindenképpen figyelemre méltó kifejezéseket! Mert ez a mű, aztán nagyon bővelkedik azzal.

„Mint komor bikáé, olyan a járása ..."

 „Mint ha pásztortűz ég őszi éjtszakákon,
Messziről lobogva tenger pusztaságon:
Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem
Majd kilenc-tíz ember-öltő régiségben.”

"Hé fiúk ! Amott ül egy túzok magában." 

„Ösztövér kutágas, hórihorgas gémmel
Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel:”

„Vagy sohasem láttál olyan forgó szelet,
Mint az, aki mindjárt megbirkózik veled,”

"Majd az édes álom pillangó képében

Elvetődött arra tarka köntösében,

De nem mert szemére szállni még sokáig,

Szinte a pirosló hajnal hasadtáig. "

"Elfeküdt már a nap túl a nádas réten,

Nagy vörös palástját künn hagyá az égen"

Aztán beszéljenek ezekről, értelmezzék, vitatkozzanak, érveljenek, legyen szabad mást gondolni, mint ami a könyvben van, vagy amit a tanár mond. Hát nem sokkal fontosabb volna, mint hogy megtanulják mi az a „figura etimologica”?!? (Egyébként szótőismétlést jelent, amikor ugyanaz a szótő más-más toldalékkal egymás után, mint pl. halálnak halálával. Én is az interneten néztem meg!) Most csak ezt az egy költői eszközt emeltem ki, de mondhatnám a többit is, amit egy hatodikosnak ismernie illene.

Ha inkább megtanulnák észrevenni a különlegest, hogy miért szép egy virág, vagy egy verssor, ha megtanulnák felfedezni az érdekeset, és tudnának róla beszélni, akkor talán különb felnőttek lennének, mint most, akiket a politikában, a médiában vagy a facebookon lehet látni, hallani. Sajnos nagyon kevés jó, de annál több rossz példát láthatnak. Amikor feltesz egy kérdést a riporter, vagy a politikus, és a másik nem arra válaszol, amikor valaki belevág a másiknak a mondatába, amikor a riporter egy monológot mond és utána várja a válaszokat, amikor a negatív véleményét csak úgy tudja valaki kifejezni, hogy a másikat megsérti, megalázza, ne adj’ isten obszcén kifejezést használ … nem sorom tovább. Pedig mondhatnám a most, szinte még mindig aktuális témát: Trianont. Boldog, boldogtalan elmondta róla a véleményét, többnyire háttérismeret nélkül, de szidták azokat, akiknek más véleménye volt. Nem vitatkoztak, nem érveltek, nemes egyszerűséggel lehazaárulózták, érzéketlennek nevezték, sértegették őket. Nos hát, pont ezért vannak érzékeny témáink, mert soha nem került feldolgozásra, kibeszélésre. Nem csak Trianon, mondhatnám a holokauszt, a kommunista diktatúrát, vagy az abortuszt, esetleg a pedofíliát és a homoszexualitás témáját is.

Nem értem. Miért nem tudunk higgadtan, indulatok nélkül, tényekre támaszkodva beszélgetni? Miért nem hallgatjuk meg, vagy halljuk meg a másik fél mondandóját, és próbáljuk megérteni a véleményét? Egyáltalán, miért baj az, ha mást gondol ugyanarról? Nem értem!

Hohó! Valami különös zajt hallok! Ni csak, egy harkály a fűzfa törzsén! Ő kopácsol szorgosan! De jó, hogy jöttél fák doktora, gyógyírt hoztál az én borús gondolataimra is! Most ismét csak a színpompás virágaimat látom, és a gondolataim szebbek, békésebbek lettek.

„Műveld hát saját kertecskédet, magad ékesítsd fel lelkedet,

ne mástól várd, hogy virágot hozzon teneked...”

Köszönöm, ha végig olvastad. Kíváncsi vagyok, hányan jutottak" el idáig. Kérlek, a kommentbe írj egy "igent", ha megtetted!