Egy mesém

Pizsi, a kis darázs 

-Segítség! Segítség!

-Ki kiabál? Honnan jön a hang? – forgolódott értetlenül Lilla.

-Segítség! Menten megfulladok!

-Megyek már. Segítenék, de kinek?

-Itt vagyok a fürdőmedencédben.

-A medencémben? Hisz az üres!

-Hajolj le!

-Jaj, egy darázs!
-Vegyél már ki, mindjárt meghalok!

-Eszembe sincs! Hogy megcsípj!

-Mi csak akkor bántjuk az embereket, ha ők is bántanak. Vegyél már ki! A megmentőmet sosem bántanám, sőt, meghálálom.

-Na ne röhögtess! Anya mindig azt mondta, a darazsakat kerüljem, amennyire csak tudom.

-Kérlek! Ígérem, nem bánod meg!

-Na jó. Kiveszlek.

-Köszönöm, hogy megmentettél. Kérlek, tarts egy kicsit még a tenyereden, hogy a szárnyacskáim megszáradjanak!

-De érdekes! Javíts ki, ha tévednék! A darazsak nem csíkosak szoktak lenni?!

-De igen. Ám én más vagyok. Tudod, a királynő rengeteg tojást lerak, amiből tavasszal kibújnak a kis darazsak, ezek ugyanúgy néznek ki, mint a nagy darazsak. Csíkosak. Én bújtam ki legelőször, és én kockás lettem. Édesanyám, a királynő, örömében felkiáltott? De cuki! Olyan mintha pizsamában lenne! El is nevezett Pizsinek. Szóval sokáig azt hittem, hogy különb vagyok és cuki. Csak aztán el kezdtek a társaim csúfolni, még a testvéreim is. Akkor nagyon elkeseredtem. De anya azt mondta, hogy te más vagy, de az nem baj, és egyszer talán még híres is leszel.

-Ne szomorkodj Pizsi! Ha valamiben tudok, segítek neked.  

-Aranyos vagy, de nekem nem kell. Tudod, hogy mi milyen okosak vagyunk? A méhekről biztosan sok mindent tudsz. Nos, mi majdnem olyanok vagyunk,  csak karcsúbbak és nem vagyunk vegák. Mi is beporozzuk a virágokat, de könyörtelenül levadásszuk a kártevőket, sőt olyan a szimatunk, hogy gond nélkül kiszagoljuk a robbanószereket, a drogokat, sőt, akár az olyan betegségeket is, mint a rák. Csak ezt az emberek többsége még nem tudja.

-Majd én elmondom mindenkinek! – mondta lelkesen Lilla.

-Az jó lesz, bár már sok tudós dolgozik rajta. Ami igazán nagy baj, az az, hogy zsugorodnak az élőhelyeink.

-Te most ugratsz? Ez a kert, amióta az eszemet tudom ekkora.

-Nem erre a kertre gondolok, hanem az egész Földre. Arról már biztosan hallottál, hogy melegszik a föld.

-Persze. Én nem bánom. Csak a havat, a hócsatákat hiányolom. Meg valami olyasmit is hallottam, hogy a jegesmacik körül olvad a jég.

-Jó hogy eszembe juttattad. Azt ígértem, meghálálom a jóságod. Nem csak azért vagyok más, mert kockás vagyok. Édesanyám varázserővel ruházott fel. Ha egy tisztaszívű belenéz a nagy szemeimbe, meglátja, amire kíváncsi. Rajta, próbáld ki! Nézd meg a macikat.

Lilla belenézett Pizsi szemébe, de nem lett boldog tőle. Lesoványodott, jégtáblán fekvő, szemétben turkáló macikat látott.

-De kár, hogy csak azt látom, hogy hol a baj, azt nem, hogy mit tegyek.

-Még csak gyerek vagy. Felnőtt korodra tudni fogod. Mennem kell. A darazsak rövid életűek, ezért átadom neked a varázserőmet. Ezentúl a te szemedben lehet látni a távoli dolgokat. Használd jobbításra a képességedet! – mondta, majd eltűnt a felhők mögött.