Hullócsillag
A játszótéren délutánonként nagy volt a zsivaj. Gyerekek szaladgáltak, homokoztak, csúszdáztak és hintáztak. A jó öreg Lengőhinta a napnak ezt a nyüzsgős részét szerette a legjobban. Ilyenkor folyamatosan dolgozott, egymást váltották, sőt néha sorban álltak előtte a kislányok és a kisfiúk. Még az sem érdekelte, hogy a nagyobbak sáros cipővel felálltak rá.
A reggelek és különösen az éjszakák viszont nagyon
szomorúan teltek. Egyedül volt. Egész életében egy testvért szeretett volna,
akivel bármikor beszélgethet és megoszthatja titkos gondolatait. Többször
látta, hogy a játszótéren a testvérek milyen aranyosak, hogyan segítik egymást.
A nagyobbak vigyáznak a kicsikre, néha megölelik, megpuszilják egymást.
- Bárcsak lenne egy testvérem, vagy legalább ne lennék
helyhez kötve, és akkor keresnék magamnak! – sóhajtott nagyokat a Hinta.
Meghallotta egyszer az egyik csillag, és nagyon
megsajnálta.
- Majd én lemegyek hozzá – mondta – és a testvére
leszek.
- Eszedbe ne jusson! – válaszolta a társa – Az a
csillag, amelyik egyszer lemegy a Földre, az már többé nem lehet köztünk, az
nem tud visszajönni.
- Nem baj. A hallhatatlanságnak sok módja lehet.
Alig, hogy kimondta, zsupsz, már le is szállt,
egyenesen a Hinta elé.
- Te jó ég! Micsoda fényesség! De gyönyörű! Te ki vagy?
– álmélkodott a Hinta.
- Én egy csillag, egy hullócsillag vagyok, és azért
jöttem, hogy a testvéred legyek.
- Testvéreeem? Gondolom egy hintának, csak egy hinta
lehet a testvére.
- Hát látod, ezt nagyon rosszul tudod. Én eddig ott fent
éltem, és onnan sok mindent láttam. Láttam jó és rossz testvéreket. Láttam
olyan testvéreket, akiknek nem ugyanazok voltak a szüleik. Láttam olyat, amikor
felnőttkorban vérszerződéssel váltak azzá. A vér szava nagyon fontos, de tudom,
hogy amire te vágysz, az sokféleképpen megszerezhető.
- Én egész éjjel ráérek. Beszélgessünk! Ismerjük meg
egymást!
Így is lett. A csillag arról mesélt, hogy mi-mindent
látott onnan fentről, a Hinta pedig ki sem fogyott a sok játszótéri élményből,
a gyerkőcök huncutságaiból.
Egyszer csak a csillag felkiáltott:
- Pirkad! Nekem most sajnos mennem kell Testvérkém. De
ne aggódj, holnap is eljövök, meg holnapután is, meg az után is!
Ezzel kinyújtotta fénykarjait, és melegen átölelte a
Hintát, majd ahogy jött, úgy el is tűnt.
Fönt az égen a többi csillag meghatottan nézte és
hallgatta a „testvéreket”.
- Ezt most miért ígérte, ez a buta csillag? Miért
mondta, hogy jön holnap is, meg holnapután is? Nem tudta, hogy mi a sorsuk a
hullócsillagoknak? – méltatlankodott az egyik fiatal csillag.
- Szerintem tudta. A helyzet az – mondta egy több ezer
évet megélt csillag – hogy most rajtunk a sor. Nekünk kell helytállni a
barátunkért.
A csillagok azóta is jönnek, majdnem minden éjjel. És
mivel mind teljesen egyformák, a Hinta a mai napig nem tudja, hogy hozzá minden
nap egy új „testvér” érkezik.
Te már tudod, de ha elmész a játszótérre és találkozol a régi, öreg Hintával, el ne áruld a Hullócsillagok titkát!
A kép, Horváth Hermina illusztrációja a meséhez.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése