Hetes mese

 A Hétpecsétes titok! 

Ezt a címet adtam annak a mesének, ami televan hetesekkel, és ami 7 megszerettetéséről, a hetes szorzó/bennfoglaló tábla elviselhetőségéről szól.

Az a fránya 7-es sok gyermeknek okoz gondot, ezért azt gondoltam, hogy kedvet csinálok hozzá, mármint a 7 számjegyhez. Hiszen a 7, az egyik legérdekesebb, leghíresebb szám. A mesék, a történelem, a kártya, a vallás, a csillagászat, stb. telis-tele van vele.

Az alábbi videóban, illetve játékomban és a mese előadásában egy 7 pettyes katicabogár lesz a segítségemre, aminek röviden elmondom a készítését is. 

   

                   

 A Hétpecsétes titok! (Számoljátok a heteket!)

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, élt egyszer egy icinke-picinke hétfejű kissárkány, akit anyukája Hétfőnek nevezett el. Nagyon pici volt, de csak ő egyedül a családban és a nemzetségükben. Nagyon szép és aranyos volt, de annyira kicsi, hogy sok mindent nem tudott egyedül elvégezni. Ezért volt neki hét kis törpéje: Vörös, Narancs, Sárga, Zöld, Kék, Lila és Bíbor. Igen, mivel heten voltak, anyukájuk a szivárvány hét színéről nevezte el őket. Ők sütöttek, főzte, mostak, takarítottak a hét minden napján. Volt még egy macskájuk is, akit Hétszerhétnek neveztek. Ezért sokan csak 49-nek becézték.

Hétfő anyukája gyakran mondogatta, hogyha megtalálnák a ládikát, amin 7 lakat és 7 pecsét van, akkor fény derülne a hétpecsétes titokra, és végre nagy lehetne Hétfő, a kissárkány.

Annyiszor hallotta már ezt – és az is bántotta, hogy sokan kicsúfolták – hogy elhatározta, megkeresi a ládikát.

Csak annyit lehetett tudni, Hogy Rómában, az egyik dombon van. Hétfő azt mondta: Egy életem, egy halálom, én azt a ládát megtalálom!

Másnap összepakoltak és elindultak. Hét nap, hét éjjel mentek, mendegéltek, szebbnél szebb tájakon. Végre elértek Rómába, ami, mint tudjuk, hét dombra épült. Nem tudták, hogy hányadik dombot kell keresniük, de azt igen, hogy van egy cápa, aki bátorságért információt ad.

Alig várták, hogy végre a tengert is megpillantsák. Megérkeztek. Felküldték Hétszerhetet, a cicát, egy nagy fára, hogy jobban lássa tenger felszínét. A cápákat ugyanis könnyű észrevenni, mert vízből kilóg a hátán lévő cápauszonyuk. Kis idő után észre is vett egyet, hangosan felkiáltott, de olyan izgatott lett, hogy lepottyant a homokba. Nem lett semmi baja, pedig nagyon magasan volt, de hát, ahogy szokták mondani, a „macskáknak hét életük van”.

Rohantak egyenesen a partra és elkezdték csalogatni a cápát. Kis idő múlva elő is bukkan egy cápa fej.

-Mit akartok? –kérdezte.

-Azt szeretnénk megtudni – mondta Vöröske, az egyik törpe – hol találjuk azt a ládikát, amiben a hétpecsétes titok van.

-Megmondom –válaszolt a cápa – annak, aki a legbátrabb.

Én, én, én kiáltották egymás után a törpék.

-Rendben, aki bedugja a fejét az én kitátott számba, annak megmondom.

Na, itt alább hagyott a bátorság, mindenki féltette azt az egy szem fejét, hisz köztudott, hogy a cápáknak 7 fogsoruk van és nagyon hegyesek. Ekkor előlépet Hétfő, a kissárkány, és azt mondta, nekem úgy is 7 fejem van, legfeljebb eggyel-kettővel kevesebb lesz. Na bumm! Nem számít. És láss csodát, bedugta bátran a fejét a cápa szájába.

-Bátor voltál, ezért megjutalmazlak – mondta cápa – keressétek a hetedik dombtetején lévő 70 éves nagy tölgyfát! Annak a tövében van elásva. A lakatokat kinyitni pedig akkor tudjátok, ha ezt a kódot megfejtetik: (7x7)+(3x7)+30=

A kilenc kis hős nekivágott az útnak és a hetedik dombig meg sem álltak. Csak ástak, csak ástak, ástak, míg egyszer csak koppant az ásó. Kiemelték a kisládikát. Csak az volt a baj, hogy nem tudták a feladatot megoldani.

(EZT BÁBOZZUK) KI TUD SEGÍTENI? Én suttogta a hét pettyes katica: (7x7) az 49,  a (3x7) az 21, ez eddig 70, ha hozzáadunk még 30-at, az összesen: 100

Beírták a 100-at, a lakatok erre sorban felpattantak és a ládika egyből kinyílt. Egy üvegcse volt benne, és abban valami, elég rossz, vagyis nagyon rossz szagú kenőcs. Azzal bekente magát Hétfő. El sem fogod hinni mi történt! A kissárkány el kezdett nőni. Csak nőt, csak nőt, már majdnem akkora volt, mint az Eiffel torony.

-Húúú-ha! Ez érdekesebb, mit a világ 7 csodája – mondta Hétszerhét elképedve.

 - És hétszer szebb lett, mint volt – toldotta meg Bíborka – csak ne lenne ilyen büdi, attól a krémtől – jegyezte meg Zöldike!  Amin aztán valamennyien jót nevettek.

A kis csapat boldogan ment haza. Ha haza nem mentek volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Na, hányszor hallottad a hetet? Hallgasd meg még egyszer, és számold meg! (40 a helyes megoldás)

 

 

Megjegyzések