Tündéri boszorkány 3. 4. rész

Mesém a csúnya, de aranyszívű bosziról.

Az első két részből megtudtuk, milyen változásokon ment keresztül Rusnyika, és miért. A további részekből kiderül, hogy érvényesül a világban.

3. rész  

Rusnyinka mindent úgy tett, ahogy barátai, Hunyó és Lilla, tanácsolták. Gyakorolta a motorozást, szerzett magának divatos cuccokat, és megtanult sminkelni. Egyre ügyesebb lett az emberi dolgokban, és már nem csak hogy meg tudta csinálni, de élvezte is.

Nagyon készült a szülinapi bulira. Képzeletben ezerszer végig gondolta, hogy vajon mit fog szólni a rokonság, ha őt meglátják. Egy kis félelem is volt benne, hisz a boszorkányok sosem szépségükről és csinosságukról voltak híresek. Bőrszerkós, motoros boszit pedig még biztosan nem is láttak. Ráadásul ők a feketét és csakis a feketét tartják szépnek. Rusnyinkának az új  ruhatárában viszont, a szivárvány minden színe ott volt. 

Előző este, kikészítette a másnapi ruháját. Az ajándéknak szánt csomagon még eligazgatta masnit (ami mellesleg narancssárga volt) hogy szépen álljon. Lilla szerin a szép és egyedi csomagolás nagyon fontos. Már ezzel tudtára adom az ünnepeltnek, hogy „sokat dolgoztam érted … közben Rád gondoltam …mert fontos vagy nekem”.

Még utoljára kikiáltott a fülemülének, hogy hajnali négykor el ne felejtse őt felébreszteni, aztán pizsamába bújt és lefeküdt.

Hajnali négykor Mili, a kis fülemüle, odaszállt Rusnyinka háza előtt álló tölgyfára, és csodás énekbe kezdett. Fel is ébredt nyomban. Ahogy megtanulta, mosakodott, kifésülte és befonta derékig érő fekete haját, majd felöltözött. Felpattant motorjára, aztán uzsgyi!  Száguldott, ahogy csak tudott, árkon, bokron keresztül. Mehetett volna varázserővel is, de inkább motort és gps-t használt. Nem akart egyedül menni, ezért rábeszélte legjobb barátját, az öreg szarvasbogarat, hogy tartson vele. Szegény szarvasbogár, nem tudta mire vállalkozik. Először is színes körömlakkal kifestette a szarvait, az ünnep miatt. Bár Rusnyinka megígérte, hogy ilyet soha többé nem tesz. Aztán csinált egy szép díszes faládikát, sok-sok lyukkal, és abban kellett utaznia. Ezt állítólag az ő biztonsága érdekben tette. Hiába mondta szegény bogár, hogy majd ő ott repül mellette, a dobozban kellett utaznia.

Még nem volt ebédidő, úgy 11 óra körül lehetett, amikor már nagyon elfáradt és éhes is volt. Bekanyarodott egy autós parkolóba. Nagyon szép idő volt, nem csoda, hogy elég sok pár és család tett hasonló módon. A gyerekek rohangáltak, a felnőttek üldögéltek a faasztalok mellett és ettek meg beszélgettek. Sokáig nézegette őket, de közéjük nem mert menni.

A gyerekek, különösen a fiúk, egyre közelebb merészkedtek. Nyilván nem Rusnyinka, inkább a motor érdekelte őket.

- Én Andris vagyok – perdült oda egy kisfiú - ő pedig az öcsém, Zolkó. Irtó jó motorod van. Ez ugye egy Harley-Davidson?

- Igen, egy Harley-Davidson Street 750-es. Örülök, hogy megismerkedtünk. Én … én … én – gondolkodott el Rusnyinka, mert tudta, a neve elég furcsa – Rusnyinka vagyok.

- Hát ez elég furcsa. Ez a vezeték, vagy a keresztneved? – kuncogtak a gyerekek.

- Ő … hát …, mondjátok csak egyszerűen azt, hogy Nyinka!

- Ok. Nyinka, felülhetünk a motorodra? 

- Hát persze. De nagyon óvatosak legyetek! Le ne essetek róla! Ha nem bánjátok, én addig bemegyek a büfébe és kávézok egyet. Majd Szasza, a bogárkám vigyázz rátok.

- Van bogarad? Szóval bogaras vagy? – nevetgéltek a gyerekek.

- Rusnyinka sietős léptekkel haladt a büfé felé, és ő is nevetgélt, mert még sosem hallotta a „bogaras vagy” kifejezést, így nem is tudta igazából mit jelent, de legfőbbként az tetszett neki, hogy idegen emberek, gyerekek nem félnek tőle.  

Rusnyinka, azaz Nyinka bement a büfébe és kért egy kávét. Jól megcukrozta, bár tudta, hogy az nem helyes, de arra gondolt, be kell pótolnia az elmúlt 120 évet, hisz eddig nem is tudta, hogy mi az hogy édes, édesség, cukor, csoki … hogy a tortáról ne is beszéljünk. Szóval boldogan szürcsölgette az italát, amikor egyszer csak azt vette észre, hogy valami nagy jövés-menés, futkározás, kiabálás, jajgatás hallik hol innen, hol onnan.

Kiment, hát látja ám, hogy a motorja eldőlt és körülötte rengeteg ember kiabál, magyaráz, mutogat. Azonnal odarohant, az emberek persze mind egyből ráförmedtek.

- Hogy lehet egy vénasszony ilyen felelőtlen!

- Hogy engedhette a gyerekeket egy ilyen hatalmas motor közelébe?

- Ennek biztosan nincs saját gyereke, azért nem ért a gyerekekhez, és nem tud rájuk vigyázni.

És csak mondták, csak mondták és szidták, miközben szegény Zolkó ordított, mert a lábára dőlt a motor. Közben odaértek Zolkó szülei is.

- Mi történt drága kisfiam?

- Jaj istenem! Eltört a lába!

- Hívjon már valaki mentőt!

Eközben Rusnyinka megemelte a motort, óvatosan kihúzta Zolkó lábát. Bizony csúnya törés volt, ám Rusnyika nem először látott ilyet. A fiú fölé hajolt, hogy a többiek ne nagyon lássák, hogy mit csinál, majd rátette a törésre a kezét és elmormolta varázsigét. Zolkó persze még akkor is ordított, mint a fába szorult féreg, pedig már semmi oka nem volt rá. Megérkezett a mentő. A mentősök rohantak a kisfiúhoz. Az orvos megvizsgálta.

-  De hiszen ennek a kisfiúnak nincs semmi baja!

-  Ne mondja már doktor úr, hisz el van törve a lába! Láttam!

-  Mi is láttuk! Mi is láttuk!

-  Emberek! A gyerek teljesen ép és egészséges! Az ijedségen kívül nincs semmi baja. Állj fel! –szólt a fiúhoz.

-  Nem tudok!

-  Dehogy nem tudsz! Állj a lábadra! – szólt keményen az orvos.

Zolkó felállt. Lépet párat, majd futott egy kört, de mint a villám. Könnyes szemein keresztül mosolyogva mondta, és rámutatott Rusnyinkára:

- Nyinka meggyógyított. El volt törve, de ő meggyógyított – és megint rámutatott. - Ő biztosan egy csodatévő tündér!

Ezen aztán mindenki elkezdett hahotázni: Tündér! Ha-ha-ha! Csodatevő! Hi-hi-hi! Még a mogorva doktor bácsi is mosolygott a bajusza alatt.

– A humorérzéke megmaradt – mondta anya – akkor túl nagy baj nem lehet.

Az emberek még egy ideig beszélgettek, örvendeztek Zolkó vidámságának. Észre sem vették, hogy Rusnyika felszállt a motorjára, és mosollyal az arcán elhajtott. Boldog volt. Neki eddig még soha senki nem mondta, hogy „csodatevő tündér”.  

4. rész    

Rusnyinka száguldozott árkon bokron keresztül, sietett a nagy ünnepségre. Szaszát, a szarvasbogarat azonban nem tudta megint rábeszélni, hogy dobozban utazzon. Azt mondta, tud ő annyit és úgy haladni, mint a legjobb motor. Ha belepusztul, akkor is a saját erejével fog megérkezni.

Egy születésnapi buli – különösen, ha az a századik – nagyon híres. Ilyenkor nem csak a világ összes boszija jön el, de a környező országok királyai, hercegei és hercegnői is hivatalosak.

Az ünnepi vacsorához mindenki felvette a legszebb öltözékét. Persze a legtöbb boszi feketében volt. Rusnyinka nem. Ő egy testhez álló, tűzpiros, vállpántos, selyemruhát vett fel, a felső része strasszal gazdagon díszítve, és egy áttetsző piros muszlin stóla volt a vállán. A hajában pedig egy hatalmas piros pipacs. Egy kicsit rosszul is érezte magát, mert (leszámítva egy-két hercegnőt) nagyon kilógott a sorból. Szinte fellélegzett, amikor húgát meglátta a lépcső tetején, abban a gyönyörű ruhában, amit tőle kapott, és Lillával közösen tervezett. Boszitella egy mályvaszínű, hosszú ruhát viselt. A szoknyarész sűrűn redőzött, a felsőrész ugyanilyen színű csipke, a derekán lévő öv bordó és pink gyöngy virágokkal kihímezve. Hosszú fekete haja, kontyba fel volt csatolva és egy szem mályvavirág beletűzve.  Gyönyörűen festett, pedig őt is hatalmas orral áldotta meg az ég, sőt a szája felett egy elképesztő bibircsók ékeskedett. Minden szem rászegeződött.

-  Húúú, de szép!

-  Nagyon csinos!

-  De jól néz ki!

-  Ez igen!

-  Káprázatos, ebben a ruhában!

-  Eddig fel sem tűnt, hogy Boszitella ilyen szép!- hangzott hol innen, hol onnan.

- Add a kezed! – ugrott oda vőlegénye, Bob – Lekísérhetlek? Szebb vagy, mint a holdfény, és ragyogóbb, mint a napsugár!

Tettek három lépést lefelé, majd megálltak. Bob hirtelen letérdelt szerelme elé, és így szólt:

- Drága Egyetlenem! Húsz éve járunk jegyben. Ideje, hogy összeházasodjunk! Leszel a feleségem? – És előkapott egy ragyogó gyémántköves gyűrűt.

-  Igen! Igen! Igen! – Kiáltotta boldogan Boszitella.

A vendégek még egy ideig álmélkodtak, beszélgettek. Nem volt szokványos ez a Boszi-buli, az már biztos. Aztán lassan mindenki elfoglalta a helyét az asztalnál. Az asztalfőn az ünnepelt Boszitella, egyik oldalán Bobbal, másik oldalán nővérkéjével. Ő mellet pedig Pió herceg ült, Bob bátyja. Pió érdeklődését nagyon felkeltette Harley-Davidson Street 750-es. Elkezdtek beszélgetni. Beszélgettek ők mindenről: motorról, kutyáról, erdőről, madarakról, halakról, sőt életükről, szokásaikról is. Észre sem vették, hogy közben mennyire megkedvelték egymást, és már a közös jövőjüket tervezgették. Ettek, ittak, nevetgéltek, ám egyszer csak nagy robajra lettek figyelmesek.

Az 1001 éves Főboszi robbant be, 12 ördög apródjával.

- Sosem szerettem ezt a boszi-családot! – rikította dühtől vörös arccal. – Sok mindent elnéztem nektek. Elnéztem, hogy pirosat, rózsaszínt, mályvaszínt, lilát, meg még mit tudom én, milyen ronda színeket használtok a gyönyörű fekete helyett. Elnéztem, hogy motorral közlekedsz, söprű helyett, elnéztem, hogy varázserőtöket gyógyításra használjátok, pusztítás helyett. Elnéztem, hogy Boszitella herceget válasz párjául, a mi fiaink helyett. De hogy Rusnyinka, aki egyszer talán az utódom lesz, egy herceggel akar egybekelni, na azt már igazán nem tűrhetem. Neki az én fiamhoz, Rexhez kell hozzámenni!

-  Rexhez? De hát nem szeretem! Kisebb is nálam és púpos! … és, és buta, meg kancsal!

-  Miért, azt hiszed te okosabb, vagy?! Azt hiszed, a színes rongyoktól szebb lettél?

-  Nekem akkor sem kell Rex.

- Úgy? Hát akkor viszem Boszitellát! Addig nálam lesz, míg el nem jössz hozzánk, és hozzá nem mész a fiamhoz.

Alig hogy kimondta, a 12 ördögfióka már el is ragadta a menyasszonyt, és mint a köd, eltűntek. A vendégek fel sem ocsúdtak, fel sem fogták mi történt. Csak néztek tanácstalanul. Bob és Pió, a két herceg, egyként ugrottak fel, kaptak a kardjukhoz, mondván, hogy majd ők majd kiszabadítják Boszitellát.

Rusnyika, mindenkit nyugalomra intett. Bobot és Piót is lecsillapította. Meggyőzte őket, hogy Főboszi ellen két hős kardja mit sem ér, de számít a segítségükre. Viszont észrevette, hogy nem csak húga, hanem Szasza is eltűnt, és ez egy kicsit megnyugtatta, mert ahol a jó, öreg, bölcs szarvasbogár van, ott nagy baj nem lehet.