Locsolóváró doboz.
Tojástartóból. Húsvét tájékán természetes, hogy barkácsolás során, kicsit előtérbe kerül a nyuszi, a tojás, vagy éppen a tojástartó. A tojástartó úgy adja magát, hogy készítsünk belőle valami, pl. játékot vagy bábokat.
Számtalan díszt, játékot készítettem már belőle, vagy társasjátékokhoz bábút.
Olyat is – és nem most először – hogy meghagyom őket sorozatnak.
A mostani „sorozatom” nyuszikból áll, ugyanakkor tartó is, és „locsolóváró doboznak” neveztem el. Sajnos a mostani húsvét hétfőt, vagyis a locsolás gyönyörű hagyományát, is beárnyékolja a vírusveszély. Ám kellő távolságból, pl. egy vödör vízzel, talán megoldható. Ekkor azonban jár a legénynek a jutalom. Egy ilyen tojástartóból, melyet mondjuk, a bejárathoz teszünk, tetszése szerint választhat egy tojást a locsoló.
Hogy hogyan készül, az jól látható a videón.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése