Szorzás! Szorzás! Szorzás!
Az év végi felmérők előtt még egy utolsó, matekot, pontosabban szorzótáblát gyakoroltató játékot mutatok be. Rendeltetésén kívül, az szól mellette, hogy könnyű elkészíteni, kicsi és vékony (bárhol elfér). Játszhatnak vele ketten, vagy egyedül is használhatja a gyermek, ha van egy-két szabad perce. Saját magát ellenőrizheti a színek segítségével.
A játék lényege, hogy egy négyzet alakú tábla alatt egy forgatható körlap van, és a kettő segítségével egymáshoz rendelhető a szorzandó és a szorzat. A 12 cm-es négyzet alakú tábla 16 részre (3 cm x 3cm-es) került felosztásra, mindegyikben egy-egy szorzás van, különböző színeken. A szorzásokat úgy válogattam össze, ami tapasztalataim szerin nehezebben vésődik be, pl:7x8, 8x9, 7x6 stb. A két szám között, a szorzást jelentő pont helyett, az ugyancsak elfogadott x jelet használtam, hadd találkozzon azzal is a nebuló. A 8 cm sugarú körlapon körben 16 szám van, ugyanolyan színű mezőben, mint a szorzás. Pl. piros mezőben van a négyzeten lévő 9 x 8 és a körlapon 72 szám. Ezzel ellenőrizni tudja magát a gyermek.
Használata
egyszerű.
A négyzetlapon felül egy kivágott kis „ablak” van, így ha a körlapot forgatjuk,
mindig egy szám látszik. Úgy kell a körlapot forgatni, hogy a lyukban az a szám
látszódjon, amelyik a megegyezik a kiválasztott szorzással.
Játékszabály: 1. Hagyjuk, hogy
ötlet szerint egyedül próbálgassa, tekergesse, összepárosítsa a szorzandókat a
szorzattal. A szín segít!
2.Rádobjuk
a gombot a színes oldalra, amelyik szorzásra kerül, annak az eredményét kell
kikeresni, illetve kitekerni.
3.
Ha két gyerek van és két tábla, versenyezhetnek, hogy kitalálja meg előbb.
4.
Lapon szorzásos feladatokat kap, és csak akkor használja, ha valamelyik
eredmény nem jut az eszébe.
Hozzávalók: 2 db 16 cm-es karton
négyzetlap, miltonkapocs, színes 12 cm-es számos négyzetlap (számítógéppel
készült), gomb, olló, ragasztó, körző, vonalzó.
Készítése: a 16 cm-es
karton lap tetején kivágunk egy 2,5 x 2,5 cm-es négyzetet, kivágunk egy 8 cm-es
körlapot, 16 egyenlő részre osztjuk, mindegyik részbe egy számot ragasztunk, a
körlapot miltonkapoccsal ráerősítjük a kartonlap hátuljára, a kartonlap felső
oldalára ráragasztjuk a számos lapot.
Végül itt egy táblázat, melyet a jól ismert „hetesek” díszítenek. Ám nem ez a lényeg. Igazából 1 táblába kell beírni az egészet, én csak a folyamat bemutatása végett készítettem négyet. Ha az első táblát nézed, indul a kitöltés: föntről lefelé, 0,2,4, vagyis a páros számok. A második táblán a folytatás, vízszintesen, egyesével folytatjuk a sort: 0 után 1,2, a 2 után 3,4, és a 4 után az 5,6, ezek a feketék, a számjegyek eleje. A harmadik táblán (piros) a számjegyek második fele van, de ezúttal a végén kezdjük a beírást: 0,1,2,4,5,6,7. És máris előttünk az egész hetes szorzótábla.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése