A 21. század malaca, 2. rész

 Gárdonyi Géza: Mi újság malac úrfiak? 


meséje nyomán, új történettel állok elő. Hangsúlyozom, ez mese, csakis mese.

A hét kismalac és disznó-mami

Tavasz vége volt. Hétágra sütött a nap. Végre, a fél ország be van oltva. Azt mondja az öreg disznó a kis malackáknak:

- No, malackáim, ma végre szabadon, maszk nélkül kisétálunk a mezőre.

- De jó! Szuper! – mondogatták. – Futás!

Boldogan futkározott a hét kismalac a virágtól illatos, szép mezőn. Játszottak, legelésztek, hancúroztak és nagyokat nevettek, disznó-mami pedig elégedetten gyönyörködött bennük. „Egyszer csak szél kerekedik, de olyan erős, nagy szél, hogy a vén fűzfák is meghajladoztak előtte, mintha a földre akarnának feküdni.”

-  Hohó! Vége a játéknak, ideje hazamenni!

-  Ne menjünk még, olyan jó itt kint! – mondta az egyik kismalac.

-  Menjünk fagyizni! – így a másik – a teraszokat már megnyitották.

-  Sőt, mi már be is ülhetünk, mert van védettségi igazolványunk.

-  Nem, nem! – mondta határozottan disznó-mami – spórolnunk kell, hogy vehessünk nyolc jegyet a Puskás Acsarnokba. Tudjátok, az milyen sokba kerül?

-  Igazad van mami, egy jó meccs sokkal többet ér.

Eltelt pár nap, elérkezett a nagy meccs ideje. Mindenki lázasan készült. A hátizsákba víz, kis rágcsálnivaló és persze valami focikellék: sál, duda, kalap … kinek mi jutott, aztán egy nagy esernyő meg persze a maszk. Nyunyóka megmondta: az kell!

Bejutni nem volt könnyű. Mire az összes nézőnek, több mint 50 000 embernek megmérték a lázát, megnézték a védettségi igazolványát, azt összehasonlították a személyi igazolvánnyal ás a lakcímkártyával, bizony elment egy fél nap. De se baj! Valamit, valamiért!

-  Mami! Miért kiabál az a sok bácsi? Félnek?

-  Nem kicsikém, szurkolnak.

-  És miért vetkőztek félmeztelenre?

-  Mert melegük van.

-  Mami, én félek ettől a sok mérges bácsitól!

-  Nem mérgesek, örülnek.

-  Akkor én valamit rosszul csinálok? Örülök, de nem vetkőzök le, nem ordítom ki a tüdőm, és főleg nem szidok senkit.

-  Jó, jó! Nézd inkább a meccset! Majd ha nagy disznó leszel megérted.

Ekkor ismét hatalmas szél kerekedett. Talán még az elsőnél is nagyobb. Disznó-mami kinyitotta a hatalmas ernyőt, hogy azzal védje kicsinyeit. Ám előtte sebtében beleírta: Egy-egyre győztünk a franciák ellen! Majd elengedte, az azonnal felszállt, majd kicsit süllyedt,  „aztán ismét fölemelkedett a szélnek szárnyain, és repült, repült, ki tudja, hova, talán éppen oda, ahol esett már az eső, és egy szegény öreg koldus esernyő nélkül ballagott az országúton.”

Így tudta meg az egész világ, mi történt nálunk 2021-ben!

Megjegyzések