Ártatlan szerencsejáték

 Snurbli, vagy Snóbli? 


Hogy miért ez a neve, fogalmam sincs, de azt tudom, hogy nagyon régi játék, már gyerekkorunkban is játszottuk. Régen a felnőttek, pénzzel szokták játszani a kocsmákban.

Ez a játék akárhol, akármikor, akárkivel játszható, és szinte semmi sem kell hozzá. Pontosabban játékosonként 3 db apró tárgy (pl.: kavics, pénzérme, kukorica, bab, papírgalacsin stb.)

A feladat az, hogy az egyik játékos találja ki, hogy a játékosok összesen hány darab tárgyat tartanak a kezükben. A játék kezdetén a játékosok a hátuk mögött, vagy az asztal alatt (lényeg hogy rejtve) tetszőleges számú (lehet 0 is) tárgyat elrejtenek (dugnak) az egyik markukban, majd kiteszik az öklüket az asztalra. Ezután a játékosok sorban, az óramutató járásával megegyező irányban egyenként bemondják azt a számot, ahány tárgy szerintük a játékosok kezében összesen van. Ha pl. négyen játsszák, akkor 3 x 4, azaz 12 és 0 közötti szám lehet, vagy ha öten  játsszák, akkor 3 x 5, azaz 15 és 0 közötti szám lehet stb. Senki nem mondhat olyan számot ami előtte a körben már elhangzott. Miután mindenki elmondta a tippjét, mindenki kinyitja a tenyerét és megszámolják, hány tárgy volt elrejtve. Aki eltalálta az összeget, az viheti mindenki „bábját”, ha nincs találat, egyszerűen folytatódik tovább, amíg csak két játékos marad.

Megjegyzések