A statisztika tükrében.
Évek óta figyelem a weblapom keresettségét és olvasottságát. Furcsa következtetésre jutottam. Sok országban (a gazdagabb országokban) rájöttek, hogy gyermek képességének fejlesztése fontosabb, a mindenféle kütyü használatánál. Gondolom ez állítás, magyarázatra szorul. Megteszem.Alig egy éve, azon örvendeztem, hogy az új „modernnagyi” elérte 100 000. látogatót, és most ismét egy érdekes számhoz jutottam: ma lett pontosan 111 111. Ez egyrészt örömmel és büszkeséggel tölt el, másrészt kicsit szomorú vagyok. A technikának köszönhetően, mindig tudom, hogy mely cikkeket, képeket, hol és mennyien olvassák, illetve nézik meg. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy külföldön lényegesen nagyobb a nézettségem, mint itthon. Miért nem magyar a legtöbb látogatóm? Hisz magyarul, magyaroknak írom. (Egyesek szerint, már olyan jó fordító programok vannak, hogy ez utóbbi egy picit sem gond.)
El kezdtem
ezen agyalni. Sok kérdést tehetnék fel, de csak kettőre térek ki röviden.
Miért pont ezek az országok vannak
az élen? Egyesült
Államok, Kanada, Indonézia, Svédország, Németország. Nem szegény országok, akik
rá vannak szorulva, hogy filléres dolgokból, maradékokból barkácsoljanak.
Szépen szólva „újrahasznosítunk”, és ez nem csak divat, vagy szükség. Nem! Ez
tudatos képességfejlesztés! Amire a legnagyobb szüksége van a mai gyerekeknek.
Nagyon jó, hogy már nekik is van mobiljuk, meg okos órájuk, meg laptopjuk, de
ez (minden haszna mellett) gúzsba köti őket. Sokkal kényelmesebb ülve, mozgó
képeket nézegetni, mint fára mászni, vagy bicskával sípot faragni, vagy
babruhát varrni, ráadásul minden készen megvehető. Csakhogy, míg egy kész
babaruhát felad a babára, az pár perc és nem fejleszt semmit, ha pedig a
gyermek készíti, akkor tervez, rajzol, színkombinációt használ, fest, nyír, ízlésvilágot
és képzeletet fejleszt, stb. Megtanul róla beszélni, hozzá kérdezni, róla
beszámolni, eredményt értékelni, tanulságot levonni. Nos, ezzel már át is
siklottam a második kérdéshez:
Miért a barkácsolós, szabadidős,
oktató-játékos cikkeknek van sikerük? A képességfejlesztés miatt. Nem akarom szidni a mai tankönyveket
és az oktatást, de rég eljárt felette az idő. Régen jó volt, hogy a tanár
előadta az adott történelmi anyagot, esetleg mutatott hozzá egy-egy képet, vagy
térképet, otthon a gyermek még kicsit memorizálta, másnap valahogy előadta,
aztán kapott egy jegyet. Ma már nem erre van szükség. Ma meg kellene tanulni,
hogy honnan, hogyan szedje össze az ismereteit, aztán vitázzon, érveljen. Meg
kellene tanulni önállóan gondolkodni, és létrehozni dolgokat. A létrehozás, az
alkotás pedig játékkal kezdődik. Ha egy kisgyermek nem tud pl. egy játékot
kitalálni és elkészíteni, akkor annak felnőtt korában sem fog menni az alkotás.
Márpedig a jövő afelé mutat, hogy nem egymozdulatot végző betanított
munkásokra, hanem alkotó egyénekre lesz szükség.
Ez a lista,
nem az általam legkedveltebb bejegyzéseim, hanem a legolvasottabbak. Vagyis,
amik másoknak a legjobban tetszett, vagy legalábbis legtöbben olvastak.
- A körző http://www.modernnagyi.hu/2019/01/a-korzo.html
- Iskolára készülve http://www.modernnagyi.hu/2019/01/iskolara-keszulve.html
- Cirkusz-tábor http://www.modernnagyi.hu/2018/08/cirkusz-tabor-8.html
- Oktatógép http://www.modernnagyi.hu/2019/01/jatekos-tanulas_18.html
- Római számok http://www.modernnagyi.hu/2020/03/romai-szamok.html
- Nem mondhatom el … http://www.modernnagyi.hu/2020/05/nem-mondhatom-el-senkinek-elmondom-hat.html
Én csak
elgondolkodtam, és erre jutottam. Ám ha valakinek más a véleménye, nyitott
vagyok és kíváncsi rá.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése