Két hét múlva iskola.
Akárhogy csűrjük-csavarjuk, augusztus második felében járunk. Rá kell hangolódni az iskolakezdésre. Gondoltam, megnézem, mit írnak erről a szakértők és beírtam a keresőbe: „Két hét múlva iskola”. Erre kidobott nekem – több lapon keresztül – egy rakás tanszerhirdetést. Itt és ott, ezt és azt vegyem … kedvezménnyel! Na, ez nekem nem kell, változtattam a hívó-szón: „Iskolakezdés”. Hát itt sem jártam sokkal jobban. Ezért megpróbálom a saját tapasztalataim, az olvasottak és a tudásom szerint, összeszedni és leírni, amit e témában fontosnak tartok.
Talán
egy kis közös beszélgetésekkel kellene
kezdeni, a családban. Keressük közösen a jó dolgokat, a pozitívumokat! Mik
azok az események, történések, amik örömteliek voltak az elmúlt évben, és lesz
most is? Pl. mindjárt a kezdetén a közös bevásárlás. Hisz szép új könyveket,
füzeteket, írószereket esetleg táskát, ruhát és ki tudja még mit nem kap a
gyermek. Aztán találkozhat régi kedves ismerősökkel, barátokkal, kedvenc
tanítójával. Lehet régi és új szabadidős
program, sport, zene, vagy ami érdekli. Érdemes felemlegetni a jól sikerült
rendezvényeket, pl. a jelmezbálon oklevelet kapott, vagy egyéb tanulmányi
sikert.
Aztán
jöhet a szoba és a tanulósarok közös
áttekintése. Íróasztal? Szék? Minek hol a helye? Mit kell rendbe tenni, mit
kell kicserélni? Mivel tehetnénk szebbé, vonzóbbá? Ez kedvenc könyvtől
elkezdve, akár egy „értékes” kavicsig bármi lehet, akár a régi „nyunyóka” (hogy
kórszerű legyek).
Talán
a legnehezebb visszatérni a régi, napi rutinhoz! Ebben is talán
legnehezebb a korai kelés és fekvés, kevesebb TV, és kevesebb kütyüzés. Az
lenne a kívánatos, ha a család már egy-két héttel a kezdés előtt visszaállna a
szigorúbb rendre, olyanra, amilyen az iskolaidőben van. Az alvás mennyisége, a
kiegyensúlyozott napirend fél siker! Egy gyereknek vagy tinédzsernek minimum
nyolc óra alvásra van szüksége.
Az
első napot, feltétlen ünnepelje meg a
család! Kedvenc kaja, ital, süti, szép teríték. Ám még jobb, ha
ezúttal az kerül az asztalra, amit Ő szeretne, hisz Őt ünnepeljük. Érezze a
gyermek, hogy ez a nap mindenki számára különleges és fontos. Beszélgessünk
arról, hogy az iskolakezdés nem mindennapi dolog, és mint ilyen, különleges
bánásmódot érdemel. Az ünneplés része lehet valamilyen közös program, vagy
közös film nézés.
Fontos, hogy a
szülő nyugodtságot árasszon. Ha a szülő aggodalmas vagy ingerült az iskolakezdéssel
kapcsolatban, akkor a gyerek is az lesz. Persze nem semmitmondó üzenetekkel kel
nyugtattatni, mint pl. a „Ne aggódj, minden rendben lesz!” vagy a „Semmi okod
az izgalomra!”. Ezek a mondatok azonban általában nem segítenek. Sőt, inkább
arra tanítják gyermekünket, hogy nem szabad kifejezniük az olyan negatív
érzelmeket, mint a félelem. A fentiek helyett mondjunk inkább olyasmit, hogy
„Teljesen természetes, hogy izgulsz. Sok gyerek fél az első naptól a suliban”.
Emellett az is hasznos, ha megemlítünk korábbi példákat, amikor sikerrel vette
az akadályt.
Egy
tanév rutinja szédületes sebességgel ránthatja vissza a család tagjait a
szürke hétköznapokba. Ezért érdemes ilyenkor fokozottan odafigyelni a nyárihoz
hasonló szabad együttlétek megtartására, a minőségi időre. Sokszor a puszta
jelenlétünk is elég a gyermekek megnyugtatásához, az együtt töltött idő pedig
lehetőséget teremt arra, hogy meséljenek az iskola gondjairól és örömeiről.
Hajrá!
Boldog iskolakezdést!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése