Nagyszülők napja

 Szeptember 3.

az idén, merthogy mozgó ünnep. Az év minden szeptemberének első vasárnapját nyilvánították a Nagyszülők Világnapjává, először Lengyelországban, majd Amerikában, végül elterjed az egész világon.

Ebben a témában mindenki érintett. Kinek ne lennének nagyszülős emlékei, történetei? Vagy azért mert nagyszülő, vagy azért mert ismerte a nagyszüleit, vagy mind a kettő.

Hirtelenjében nekem is eszembe jutott egy kis szösszenet. A legnagyobb unokám kb. két, két és fél éves lehetett. Fenyvesen bementünk egy játékboltba, persze neki minden kellett volna. A boltos „néni” (aki árgus szemekkel figyelte) meg csak mondogatta neki, hogy „az lesz a tied, amit a mami megvesz”. Mire a kisunokám így válaszolt: „Ez nem a mami. A mami otthon van. Tudod, nekem négy nagymamám van. Az egyik (és kezdte az ujjain számlálni) kórházban van, a másik mindig gyógyszert eszik, a harmadig mindig főz, és van ez a kócos, ő a Nagyi” és rám mutatott. Nekem ugyanis göndör hajam van, ráadásul a balatoni fürdőzés csak rontott a helyzeten.

Mi, nagyszülők sokfélék vagyunk, de egyben megegyezünk: imájuk az unkákat. Ha kell, sütünk, főzünk, varrunk, mesélünk, játszunk, barkácsolunk, kirándulunk, kertészkedünk, és ami a legfontosabb, tanulunk egymástól. Hadd idézzem Aranyosi Ervint, aki mindezt sokkal szebben leírta:

Aranyosi Ervin: A nagyszülők szeretete

A nagyszülők szeretetét felülmúlni nem lehet!

Bölcsességük jóra tanít minden apró gyereket.

Szeretettel pátyolgatja, van ideje játszani,

Felnőttnek már igazából Ő sem akar látszani.

Tanult régi hibáiból, s jóvá tenni van oka,

Gyakorlatban érlelt tudást kap tőle az unoka.

Sokan hiszik, – elkényeztet – pedig életre tanít,

S nem akarja, más élje meg, rég elvesztett álmait.

Így hát, amit Ők adhatnak, felülmúlni nem lehet.

Kincset adnak a jövőnek: úgy hívják, hogy SZERETET!