Népmesék Világnapja 1.

 Bábozás.


Erről írok most, a Népmesék Világnapja alkalmából, hisz a mese és a bábjáték oly közel áll egymáshoz. Műmese, vagy népmese, a bábozás szempontjából mindegy. Nem kizárólagosan gyermekműfaj, sőt! Ám én most mégis inkább a gyermek felől közelítem meg. Én úgy látom (remélem, tévedek), hogy manapság mintha kicsit háttérbe szorult volna, pedig számtalan mesejáték, feledhetetlen figura bizonyította, hogy szükségünk van ezekre a nagyon is emberi játékokra. Ez egy komplex művészet, nevelés és tanítás együtt.

Komplex hatása abban rejlik, hogy sokféle képességet fejleszt, annak is, aki nézi és annak is, aki játssza. Képekben gondolkodik, de erős dramaturgiára épül. Művészeti hatásán és  a vizuális élmény örömén kívül sokoldalú – diagnosztikai, pedagógiai és terápiás célú – felhasználási lehetősége sem elhanyagolható. Főként a gyermekek pszichés problémáinak megoldásában bír nagy jelentőséggel, felmérhetetlen hatása van az oktatásban, nevelésben, hiszen a kedves figurák hűen és maradandóan közvetítik a pedagógus által átadott ismereteket.

Fejleszti a beszédkészséget. A kisgyermek érzelmileg meleg, beszédes környezetben szinte észrevétlenül tanul meg beszélni, de bármilyen érzelemzavar lép fel benne, az beszédében is megnyilvánul. A bábjáték színes világa örömérzetet, vidámságot kelt a gyermeki lélekben, s ez a beszédét is színesebbé teszi.

Fejleszti a ritmusérzéket. Az énekes, mondókás bábozás során az egyenletes lüktetésre sétáló, táncoló maci, csemeténket is magával ragadja és ő is ringatózni, tapsolni kezd a ritmus hatására. Része a vizuális nevelésnek. A bábjáték esztétikai hatású is, így alkalmas eszköze a vizuális nevelésnek. A bábu egyrészt látvány, melynek formái, színei keltik az első benyomást, másrészt mozgó figura. A benne rejlő mozgatási lehetőség cselekvésre, tevékenységre készteti a gyermeket.

Fejleszti az érzékeit: a bábjátéknál mozgás és szó egybekapcsolásából alakul ki a játék, s ez a két tevékenység fejlesztő hatással van a gyermek szem-kéz mozgásának összerendezésére és a beszédkészség fejlesztésére egyaránt.

Ha csoportban játszik, játék közben szociális képessége, érzékenysége nyilvánul meg leplezetlen és természetes formában. A rejtett agresszió, a fokozott ingerlékenység, a hatalmaskodás, a szeszélyesség, az ellenségeskedés hamar felszínre kerül, ugyanígy a gátoltság, a félénkség, a túlzott engedelmesség és a bohóckodás is.

Növeli az önbizalmat: Mivel önállóságot kíván a gyermektől, ezért önbizalmat, bátorságot ad. A bábu élőként hat, így fejleszti a gyermek érzelmi, akarati életét és fantáziavilágát, tehát jellemet és akaratot formáló eszköz is.

Fejleszti az értelmi funkciót: Gondolkodásának kezdeti formája az érzékelésen, észlelésen alapul. A bábu – amellyel játszani, manipulálni lehet – kedvezően motiválja a gyermek megismerő tevékenységét, sőt, érdeklődését, figyelmét tartósan fenn tudja tartani, ezért az értelmi funkciók fejlesztésének is hatásos eszköze lehet.

A bábok varázsa abban rejlik, hogy minden bánatunkat, örömünket el tudjuk játszani általuk, csökkentve belső feszültségünket, szorongásainkat.

A bábot terápiás eszközként is alkalmazzák a pszichológusok, hiszen felszabadítja a gyermeket, oldja a szorongást. Pedagógusként – többek között – azért is ajánlatos a használata, mert fejleszti a kreativitást, a szókincset, a problémamegoldó képességet és az érzelmi intelligenciát.

Szóval, a bábozás mindenre jó, mindent fejleszt. Érdemes vele foglakozni. Hogyan? Hogyan lehet otthon bábozni? Kell egy pár báb, de zokniból is készíthető. Lehet készen paravánt venni, de egy nagy dobozból is könnyen csinálható. Ha valakinek még ez is terhes, bújjon egy asztal, vagy fotel mögé. Bár annak is meg van a maga varázsa, ha csimotánkat az ölünkbe vesszük, egy báb az Ő kezén, egy báb a felnőtt kezén, és bábuk, csak spontán beszélgetnek. Mi karácsonykor el szoktuk játszani a Három királyokat. 

Amikor kicsúfolták és megbüntették azt a testnevelő tanárt, aki vasalódeszkán mutatta be az úszást, akkor csináltam egy vasalódeszka bábszínházat. Csak azért is! Íme: http://www.modernnagyi.hu/2020/06/vasalodeszka-szinhaz.html



Megjegyzések