Örök Mikulás.
Amióta az eszemet tudom, nagy és várva-várt ünnep számomra a december hatodika. Gyerekként, azért mert én kaptam valamit, később mert a gyerekeimnek készítettem – akarom mondani – a télapó készített valamit, később az unokák miatt. Aztán ott van még a húsz iskolában töltött év is, mert persze oda is eljött minden évben a Mikulás, és nem üres kézzel.
Nagyszülőként,
és főleg nyugdíjas nagyszülőként, még jobban odafigyelek, és próbálom egyedivé,
hangulatossá tenni ezt a kis ünnepet. Egyik évben pl. amikor összegyűjtöttem az
unokákat, megkértem egy rokont, hogy az ablak alatt párszor suhanjon el, de
úgy, hogy a mikulás sapka jól látszódjon. A gyerekek persze egyből rohantak
volna ki, ám mire rendesen felöltöztek (hisz hidegben nem mehetnek csak úgy ki!
ugye?), és felvették a csizmájukat, a Miknek híre, hamva se volt. Sajnos!
Az első unokám 2008-ban született, onnantól kezdve készülnek a mikulás csecse-becsék. Az első 2009-ben. Ez egy kéménybe ki-bebújó Mikulás.
A
közel 15 év alatt készítettünk már Mikit
- flakonból http://www.modernnagyi.hu/2018/11/mikulas.html
- papírmaséból http://www.modernnagyi.hu/2018/11/mikulas-3.html?spref=fb&fbclid=IwAR2pOpwcy67LXBgM7wnqnZCNKaTTw5AMButgZJSMAK-EYVWAhliH74-iYX4
- papírdobozból
http://www.modernnagyi.hu/2020/11/mikulas-doboz.html
- festékes
(bádog) dobozból http://www.modernnagyi.hu/2019/11/mikulas.html
- műanyag
cserépből
- WC
papírhengerből
- sőt,
szemetes zsákból
http://www.modernnagyi.hu/2019/12/lomb-mikulas.html?spref=fb&fbclid=IwAR3rGyzdgfzdNNQ0YWSPUDW4vAV8wqrMYUb4U4VZ11NGkj00BblBL3jXaeQ
Egy
mindegyikben közös: ez csak a csomagolás, a külső. Mindegyik meglepetést
tartalmaz. Hozzáteszem, talán több munka van vele, mint egy kész zacskóba
betenni, de sokkal olcsóbb, és talán tetszetősebb is.
És most itt van 2021. Két hét múlva ismét „meglátogat” bennünket a Télapó. Félelemre semmi ok, már ezerrel készülődik. Csak nehogy megint beleszoruljon a kéménybe, mint pár éve!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése