Ismét egy mese.
Miért jó fának lenni? Különösen fenyőfának? Legfőbbként karácsonykor? Milyen egy igazi, jó barát? Megtudod, ha elolvasod ezt a mesét.
A
fenyő és a tölgy
Volt
egyszer egy kis falu, sok szép házikóval, és rengeteg szép fával. Minden
kertben voltak ilyen-olyan gyümölcsfák, meg nyírfák, eperfák, akác, bodza és
még tudja Isten, mi nem.
Ebben
a faluban élt Juliska néni, akinek négy gyermeke volt, de már mindegyik párt
talált magának, és a közeli városba költöztek. Az igaz öröm Juliska néninek a
tíz unoka volt. Hétvégeken csak 1-1 jött, de az őszi, a téli és a nyári
szünetekben ott volt az összes. Nem csoda, hogy kertjét teleültette fenyőfákkal,
mert úgy gondolta, ő lesz az unokák Jézuskája. Egész évben gondozta ápolta
őket. Ám karácsony tájt, mindenki más is a fenyőfákkal foglalkozott. Nézegették
melyik a legszebb, melyik a legformásabb, elég nagy-e már, és akár hiszed, akár
nem, még az illata is számított. Mert van, amelyik erős, van, amelyik gyenge
fenyőillatú, de olyan is van, aminek nincs illata, sőt, még narancsillatú is
van.
A
mi kis fenyőnk, lucfenyő volt, és egyre büszkébb lett magára, mert mindenki azt
mondta, hogy az ő illata a legjobb. Ráadásul, a kis csemete, szép, sudár,
formás fává cseperedett. Méltán várhatta hát, hogy az idén őt fogják választani,
és belőle lesz a legszebb, díszes karácsonyfa. Mert tudjátok, minden fenyőnek
az az álma, hogy karácsonykor ők legyenek a szoba díszei, hogy őket csodálja
mindenki.
A
kert közepén álló tölgyfa, már akkor ott állt, amikor Juliska néni elkezdte a
fenyőket ültetni. Mindig, minden növény közül magasan kiemelkedett, mégsem volt
boldog. Valahogy haszontalannak érezte magát, és távlati tervei sem voltak,
mint a gyümölcs vagy a fenyőfáknak. Pedig számtalan kis madárkának adott
otthont ágai között, odúiban mókus családok, a törzse egy zugában pedig süniék
éltek. Sőt, pár éve még a szarvasbogarak is itt vertek tanyát.
Na
jó! Azért néha Tölgy-koma is szórakozott. Volt öt szép vastag ága, az egyikre Juliska
néni hintát rakatott. Azt nagyon szokta élvezni, amikor nyáron az unokák azon
veszekedtek, ki üljön fel rá.
Tölgy-koma
és Luci – merthogy a kis lucfenyőt így hívták – gyakran beszélgettek.
- De
jó neked Luci! Neked mindenki úgy örül.
- Én
is így látom – válaszolt büszkén Luci – Tavaly még kicsinek tartottak, az idén
már talán rám esik a választás.
- Biztosan.
Nagyon szép fácska lettél. Te Luci! – folytatta Tölgy-koma – Te tudod, hogy
bent a lakásban mi történik? Mert én úgy látom, hogy akit egyszer innen
bevittek, az sosem jött vissza, őket nem tudom megkérdezni.
- Egészen
pontosan nem. De biztosan valami nagyon jó, mert minden rokonom arról
ábrándozik, azért akar szép lenni, hogy karácsonyfa lehessen. Azt mesélik, hogy
csodaszépen felöltöztetnek minden karácsonyfát, ajándékokat raknak alá, és a
gyerekek hihetetlenül boldogok lesznek, amikor bennünket látnak.
- Ebben
lehet valami. Látod, én ilyen magas vagyok, így belátok az ablakon. Szoktam
látni, hogy bármilyen sötét van idekint, belülről csak úgy árad a fény.
Csillog, villog a fa, szép színes, tiri- tarka, egyszerűen káprázatos. Az
emberek, meg valamiért nagyon boldogak, mert hol énekszót, hol kacajt, hol meg
tapsikolást hallok. Ezt más napokon sosem tapasztaltam.
- Én
is ilyesmit hallottam, ezért akarok bekerülni.
- Jó
neked! Én be sem férnék, még ha összehúznám magam, akkor sem.
-Azért
nem szomorkodj Tölgy-koma! Te meg sokkal hosszabb életű vagy, és otthont,
meg védelmet adsz sok állatkának.
- De
én azt szeretném, hogy nekem is tapsikoljanak a gyerekek! Hogy szeressenek!
- Hiszen
szeretnek. Emlékezz csak, nyáron mennyit játszanak veled! Hintáznak rajtad,
felmásznak rád, bújócskáznak mögötted, általad ismerik meg a madárfészket, a
kisfiókákat, mókus odút. Hát mit akarsz még?
- Hogy
mellettem is nevessenek, tapsikoljanak.
-Tudod
mit? – kezdte komolyan Luci – Ha bekerülök a házba, megmondom Juliska néninek,
hogy rakasson minden vastag ágadra hintát. Így a tíz unoka is jól jár és te is
boldogabb leszel.
- Az
jó lenne – válaszolt Tölgy-koma és nagyot sóhajtott – de úgy sem lesz belőle
semmi.
Lucit
tényleg kiválasztották és bekerült a házba. Azt mondják, soha szebb karácsonyfája
nem volt még a családnak.
Tölgy-koma
nap, mint nap hiába várta, hogy kijöjjön Luci. Nem jött. Már kitavaszodott és
még mindig nem jött, nem tudott beszélni kis barátjával. Ám egy szép napsütéses
napon, megjelent a kertben két férfi, mindenféle szerszámokkal, és egyenesen a
tölgy felé tartottak. Tölgy-koma egy pillanatra megijedt – csak nem akarnak
kivágni? – gondolta.
Á,
szó sincs róla! Képzeljétek, felszereltek még négy hintát! Így már öt hintával
várhatta az unokákat, és hallhatta azok boldog kacagását.
Luci
beváltotta az ígéretét. Mindig és mindenkinek csak örömöt okozott, és
betartotta a szavát. Mert ilyen az igazi jó barát!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése