9. Jézuskás mese

 Ez egy karácsonyi mese.

Olvasását elsős és másodikos tanulóknak javaslom. Bár kicsit hosszúnak tűnik, de sok rész, illetve szó ismétlődik, aminek az olvasása, felismerése, sikerélményt nyújt az olvasó gyermeknek. Ráadásul, az is kiderül a meséből, milyen az, amikor valakinek a szíve televan szeretettel, jósággal.

Jézuskás mese

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy picinke ország, Manóország, ahol picinke emberkék, pontosabban manók laktak. Boldogan, dolgosan élték mindennapjaikat hosszú éveken keresztül. Ám egyszer, Janinak valami nagyon el kezdte szúrni a csőrét. Ha érted mire gondolok: valami nagyon nem tetszett neki.

Mint tudjátok, a manók rendszeresen bejártak az emberek világába, ezért sokat tudtak róluk. Nem csoda, hogy a karácsonyi szokásokkal is találkozott. Egy ideig csak érdeklődéssel figyelte, milyen szép karácsonyfát állítanak az emberek, milyen szépen énekel együtt a család, és hogy micsoda öröm az ajándékbontás. Később a csodálatba némi kis irigység is vegyült, ami egyre csak erősödött. Végül, arra a döntésre jutott, hogy ő ezen változtatni fog. Miért ne ünnepelhetnének ők is karácsonykor? Miért ne lehetne nekik is karácsonyfájuk? A Jézuska szerepét nem igazán értette, mert azt sosem sikert meglesnie, de azt tudta, hogy Jézuska nélkül nincs karácsony. Meg azt is tudta a gyerekektől, hogy Jézuska, valahol nagyon messze, és nagyon fent lakik.

Manóország közepén volt egy hatalmas hegy. Olyan magas volt a közepe, hogy a tetején sosem, még nyáron sem olvadt el a hó. Ezért is hívták Fehér sipkás hegynek. Jani azt gondolta, hogy a Jézuska, talán az ő hegyük tetején él, hisz annál magasabb pont a világon nincs.  Ezért elhatározta, ha addig él is, ő oda felmászik, és addig haza nem jön, míg nem sikerült beszélnie a Jézuskával. Ha meg sikerült, már sitty-sutty elintézi, hogy hozzájuk is jöjjön, és hogy a manó gyerekek is kapjanak ajándékot.

Másnap, még alig pirkadt, már útra készen állt, és elindult. Ment, ment, mendegélt, egyszer csak találkozott az egyik cimborájával, Éliással.

-       Hová, hová Jani? – kérdezte Éliás.

-       Megyek a nagy Fehér sipkás hegyre, megkeresem a Jézuskát.

-       Minek?

-       Mert el akarom intézni, hogy nálunk is legyen karácsony.

-       No, ez derék! Veled tarthatok?

-       Hát persze!

Jani és Éliás együtt mentek tovább. Mentek, mentek, mendegéltek, egyszer csak találkoztak Zotyával.

-       Hová, hová fiúk?

-       Megyünk a nagy Fehér sipkás hegyre, megkeressük a Jézuskát.

-       Minek?

-       Mert el akarjuk intézni, hogy nálunk is legyen karácsony.

-       No, ez derék! Veletek tarthatok?

-       Hát persze!

Jani, Éliás és Zotya együtt mentek tovább. Mentek, mentek, mendegéltek, egyszer csak találkoztak Ulrikkal.

-       Hová, hová fiúk?

-       Megyünk a nagy Fehér sipkás hegyre, megkeressük a Jézuskát.

-       Minek?

-       Mert el akarjuk intézni, hogy nálunk is legyen karácsony.

-       No, ez derék! Veletek tarthatok?

-       Hát persze!

Jani, Éliás, Zotya és Ulrik együtt mentek tovább. Mentek, mentek, mendegéltek, egyszer csak találkoztak Samuval.

-       Hová, hová fiúk?

-       Megyünk a nagy Fehér sipkás hegyre, megkeressük a Jézuskát.

-       Minek?

-       Mert el akarjuk intézni, hogy nálunk is legyen karácsony.

-       No, ez derék! Veletek tarthatok?

-       Hát persze!

Jani, Éliás, Zotya, Urik és Samu együtt mentek tovább. Mentek, mentek, mendegéltek, egyszer csak találkoztak Karesszal.

-       Hová, hová fiúk?

-       Megyünk a nagy Fehér sipkás hegyre, megkeressük a Jézuskát.

-       Minek?

-       Mert el akarjuk intézni, hogy nálunk is legyen karácsony.

-       No, ez derék! Veletek tarthatok?

-       Hát persze!

Jani, Éliás, Zotya, Urik, Samu és Karesz együtt mentek tovább. Mentek, mentek, mendegéltek, egyszer csak találkoztak Alival.

-       Hová, hová fiúk?

-       Megyünk a nagy Fehér sipkás hegyre, megkeressük a Jézuskát.

-       Minek?

-       Mert el akarjuk intézni, hogy nálunk is legyen karácsony.

-       No, ez derék! Veletek tarthatok?

-       Hát persze!

Jani, Éliás, Zotya, Ulrik, Samu, Karesz és Ali együtt mentek tovább. Mentek, mentek, mendegéltek, és a hetedik napon megérkeztek a nagy Fehér sipkás hegy lábához.

-  És most hogyan tovább? – kérdezte Samu.

-  Hát ha már eddig eljutottunk, én bíz felmászok a tetejére – válaszolta Jani.

Én is! Én is! Én is! Kiáltották egyszerre a többiek. Nekiveselkedtek, elindultak. Fáradságos nehéz út után, estére felérkeztek.

El kezdtek kiabálni: Jézuska! Jézuska hol vagy? Egyszer csak egy hosszú fehér szakállas emberke lépett ki a jégbarlangból.

-       Te vagy a Jézuska? De hát te akkora vagy csak, mint mi!

-       Még hogy Jézuska? – nevetett a szakállas – gyertek beljebb, bent a melegen mindent megbeszélünk.

A kis csapat bement. Elhelyezkedtek a jó meleg kandalló mellett. Vendéglátójuk kaláccsal és forró kakaóval kínálta őket. Majd amikor felmelegedtek, éhüket szomjukat csillapították, el kezdtek beszélgetni.

-       Először is, engedjétek meg, hogy bemutatkozzak! – kezdte a szakállas – Bors vagyok, a manóvilág halhatatlan és híres császára.

-       Ó, felséges úr, ha tudtuk volna ….

-       Semmi gond. Nem ismerhettetek. No, és mi járatban itt, ahol a madár se jár?

-       A Jézuskát keressük, hogy a manógyerekek is kapjanak karácsonyfát és ajándékot.

-       No, ez derék dolog. De ne keresgéljetek tovább! A Jézuskát ti már rég megtaláltátok.

-       Mi van? Mit találtunk? – kérdezte hitetlenkedve Jani.

-       Én nem találtam semmit – közölte Zotya.

-       Nem értem az egészet – toldotta meg Ali.

-       Nyugi, nyugi! – kezdte mosolyogva Bors – mindjárt megmagyarázom. Szóval ne keressétek tovább a Jézuskát, mert én úgy látom, az a szívetekben van. Aki ekkora utat megtesz a gyerekekért, aki ilyen hideg, magas hegyet megmászik akárkiért, annak a szíve televan szeretettel, jósággal. Ráadásul, nézzük csak! Hogy hívnak benneteket? Álljatok sorba Jani, Éliás, Zotya, Ulrik, Samu, Karesz és Ali!

Bors elővett egy fekete táblát, krétát, és ahogy sorban álltak, el kezdte felírni a manók neveinek első betűjét: JÉZUSKA