Jobb és bal

 Iskolaérettség.


Ebbe sok minden beletartozik, én most csak egy kis morzsájával foglakoznék, azt is csak játékkal. Konkrétabban, a térirányok ismeretére és a figyelem fejlesztésére gondolok.

A jobb és a bal oldalt (kéz, láb) iskolába induláskor illene ismernie a gyermeknek, de tapaszaltból tudom, hogy néha még a nagyobbacskáknak is gondot okoz. Szóval egy kis lazító játék minden alsósnak csak jól jön. Ráadásul a gyerekek el tudják készíteni és nem kerül semmibe. Ami a legjobb az egészben, hogy a gyermek a szüleivel, vagy a nagyszüleivel játszik.

Készítése: Összefogtam két rajzlapot, a vonalzó szélességével függőlegesen és vízszintesen vonalakat húztam, így egy négyzetrács lett. A vonalak mentén elvágtam (egyszerre a kettőt), így 2x6x4, azaz 48 lapocskát kaptam. Felére J, másik felére B betűket írtam, így lett 24 jobb (J) és 24 bal (B) nevű kártyánk. A J fekete filccel, a B piros filccel van általában írva, de 4-4 lapon nem. Szándékosan tettem, hogy még jobban keljen figyelni.

Használata: Egy játékvezetőt (felnőtt vagy nagyobb gyerek) a játék mindenképpen igényel. 

1.Ha csak egy játékos van (meg persze egy felnőtt, aki irányt, ellenőriz, segít), akkor a következő lehetőség: 

  • A legegyszerűbb, amikor a gyermek azt csinálja, amit a játékvezető mond. Ha azt mondja, jobb, akkor a jobb kezével el vesz egy „J” kártyát.  
  • Ha kicsit viccesebbre akarjuk venni, akkor mondjunk közben olyan szavakat, ami jo – val, illetve ba – val kezdődik. Pl: jóga, jonatán, Joli stb. vagy babér, baba. bazsalikom stb.

2.Két játékos egymással szembe ül. Kirakjuk az összes lapot, vegyesen, J, B, állva, fejtetőn, oldalvást stb. A játékvezető pedig mondja: jobb, bal, jobb, jobb, bal jobb, bal, bal, bal stb. tetszés szerint. A játékosoknak pedig felválta el kell venni a hallottaknak megfelelő kártyát, a megfelelő kezükkel. Tehát egy J kártyát csal jobb kézzel, egy B kártyát csak bal kézzel szabad elvenni. Aki eltéveszti, zálogot ad.


3. Két játékos egymással szembe ül. Kirakjuk a lapokat, fele- fele arányban, pontosan ugyanúgy, az utasítás is egyforma. Egyszerre kell nyúlni a lapért, csak hogy … ami nehezíti a helyzetet. 

4. Ha kevés a zálog, kicsit csavarjunk rajta egyet! Továbbra is mondja a játékvezető hogy jobb, bal jobb stb. és továbbra is az utasításnak megfelelően jobb kézzel kell elvenni a kártyát, csak hogy most „B” jelűeket, vagy ha azt hallja hogy bal, akkor bal kézzel, de a „J” jelű kártyákat kell felvenni. Na, itt lesz majd zűr, nevetés, és egy rakás zálog.

 

 

Megjegyzések