Magyar Kultúra Napja

 Január 22.


Mit és miért ünnepelünk minden évben ezen a napon? Szerintem minden magyar tudja. 1989 óta ünnepeljük e jeles napot, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Erre az alkalomra sok helyen valamilyen irodalmi pályázatot hirdetnek meg, és amelyik ingyen van, vagyis nincs nevezési díj, arra általában küldök is be mindig valamit.

Szerencsém van ezzel nappal, mindig valami jó történik velem. 2016-ban kitüntetést kaptam, utána lévő években pedig valamilyen elismerést novelláimért. 

Ez az év is jól indult. Bicske Város Önkormányzata és a Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár „Sínes álmok” címmel rajz és irodalmi pályázatot hirdetett, melyre a Bakter néni című írásomat küldtem be. Az a megtiszteltetés ért, hogy Schramek Géza nagyszerű drámatanár olvasta fel, mondhatni, tette élővé, igazi élménnyé. 


Az ajándék is nagyon kedvemre való volt: Barkácsolós könyv, Beke György: Vércseppek az író asztalán c. könyv és könyvutalvány. 

De ami ennél is sokkal nagyobb élményt adott, az ottani hangulat, beszélgetés, no és persze a gyerekek műsora. 

Sajnos a pandémia miatt csak kevesen lehettünk a helyszínen (online ment az egész városnak), ezt azonban mindenki fegyelmezetten tudomásul vette. Remélem jövőre is lesz hasonló ünnep, de nyitott kapukkal.  




 

Megjegyzések

  1. Szívből gratulálok , és a jövőben is alkotásokban, örömökben gazdag éveket kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm! Ismeretlenül is hasonló szépeket kívánok!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése