Törtek, játékosan.
A matematikában vannak olyan részek, amik sok gyermeknek gondot okoznak, de nem azért mert olyan nehéz, hanem azért, mert nem tapasztalati úton akarják az ismereteket elsajátíttatni. Sajnos sok iskolában elmarad, vagy kevés időt szánnak a tevékenykedtetésre, ami érthető is, hisz 30 gyermek (egyéni) méricskélését, sőt a méricskélés begyakorlását nehéz megoldani. Többnyire se idő, se hely, se eszköz nincs hozzá. A mértékváltásra és a törtekre gondolok elsősorban. Mindkettőre tettem már fel versikét és játékot, most ismét egy törtes-társast mutatok be.
A
tanulók már az alsóban találkoznak a törtekkel, elsősorban a 3. és a 4.
osztályban. Aztán ez a témakör végig vonul az egész általános iskola felsőbb
osztályain, sőt a gimnáziumban, nyilván egyre magasabb szinten.
De menjünk vissza a kezdetekhez: alma felvágása, papír hajtogatása, nyírása, színezése, kirakás stb. Ez van (optimális esetben) az iskolában. Nálam meg vers, játék, illetve társasjáték. Versem:
http://www.modernnagyi.hu/2020/10/matek-versek-2.html
A most bemutatásra kerülő játékom, melynek a „Szereted a pizzát?” nevet adtam, a törtek játékos gyakorlását szolgálják. Azért így neveztem el, mert a pizza egy tipikus, ismert dolog, étel, ahol az egy egészet, több egyenlő részre kell osztani.
Készítése: Mint fent is látszik, 4 pizza képet 6 részre vágtam, majd kivágtam 4 körlapot dekorgumiból (ezen nem csúszkál a papír kép). Egy nagy dobozt kinyitottam, így ez lett a tartódoboz és a játszófelület is. Belülre kígyószerűen 10 x 8 mezőt rajzoltam rá, ezekbe kerültek a törtek, illetve az ábrák. A törteket excellel szerkeszettem.
Játékszabály:
- 2, 3, vagy 4 játékos játszhatja.
- Mindenki kap 1 bábut, 1 gyűjtőlapot, a bábújával megegyező színű lefedő lapokat, és egy körlapot.
- A játékosok felváltva dobnak, annyit lépnek, amennyit a kocka mutat, a startról indulva.
- A mezőn (táblán) lépkedve, majdnem mindig egy törtet ábrázoló képre lépnek. pl: ha 4-et dob valaki elsőre, akkor a 4 hatodra lép. Ekkor a kirakó táblájára kirakhatja a fedő lapot, a 4/6-ra.
- Ha a játékos egészre lép, 2/2-re, vagy 3/3-ra, vagy 4/4-re, akkor kap egy cikket a pizzából.
- Ha mosolygósra lép, akkor kap egy cikket. Ha szomorúra lép, vissza kell adni egy cikket. Ha csillagra lép, átléphet bármely mezőre, ahova csak akar.
Cél, hogy a
játékosoknak meglegyen a pizzája, vagyis, megszerezze a 6 db, azonos körcikket.
Az győz, akinek előbb meglesz.
A nagymamák, ha igazán jót akarnak, erre az alkalomra készítenek egy kis pizza tésztát, amit a gyermekekkel közösen feltöltenek, majd megsütik, különböző módon felvágják, majd jóízűen elfogyasztják. Tutira emlékezetes délután lesz!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése