Pizsi újabb sikere.
Szívet melengető, kedves, köszönő levelet kaptam tegnap, egy bögre kíséretében. „Pizsi, a kockás darázs” című mesém, egy gyermekrajzpályázat témája volt. A rajzpályázat győztesei egy-egy olyan bögrét kaptak, amin a mese jelenik meg. Én is kaptam egyet! Óriási volt az örömöm!
Tegnap,
egy profi módon csomagolt dobozkával állított be a postás. Nagy izgalommal
bontottam ki. Egy levél és egy bögre volt benne. Nem is tudom, melyiknek
örültem jobban. A levél oly kedves volt, hogy teljesen meghatódtunk tőle.
„Talán ebben a bizonytalansággal teli, zűrzavaros napokban még sokkal jobban vágyunk a mese csodáinak átélésére, a mesehősökkel való azonosulásra, mint azt magunk felnőttek gondolnánk.” – olvasható a levélben. Teljesen igaz! Mindig is szerettem a meséket, pont ezért, mert ott mindig minden helyére kerül, mindig az igazság győz – jobban, mint a valóságban. Igen, „a mese tanítja a gyermekeket és bennünket felnőtteket is”. Milyen egyszerű lenne az élet, ha mindenki így gondolkodna! Nagyon jól esett a köszönet, pedig az nem nekem járna elsősorban, hanem a pályázati gondolat kitalálójának, a szervezőknek és legfőbbként a kis művészeknek, a gyerekeknek. Köszönöm, hogy megelevenítettétek az én Pizsimet!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése