Bolygók.
„Röpikét”, ami olyan könnyű és légies, hogy a legkisebb légmozgásra forgásba kezd, már máskor is csináltam. Ez az új „röpike”, a bolygók Nap körüli forgásának bemutatására (persze csak játékosan) épp alkalmas lesz.
Ugyanolyan vázat készítettem el vékony
fűzfavesszőből, mint korábban, csak most nem madárkákat, hanem hungarocell
golyókat erősítettem fel. Megpróbáltam egy kicsit az arányokra is odafigyelni.
Hangsúlyozom, csak egy kicsit, hisz a Nap nagyságát méretarányosan képtelen
lettem volna megvalósítani. De azért a Nap a legnagyobb, a Plútó a legkisebb, a
Föld nagyobb, mint az Uránusz, de kisebb, mint a Jupiter stb. Színeiben
igyekeztem némi hasonlóságot vinni a játékba. Biztonság kedvéért a neveket is
ráírtam, hátha elfelejtem valamelyiket. És hogy hogyan lehet vele játszani? Ez
tipikusan didaktikus, nem kifejezetten szórakoztató játék. Így aztán a mi
ügyességükön múlik, hogy mennyire tudunk kedvet csinálni ahhoz, hogy
nézegessük, forgassuk és beszélgessünk róla. Egy 5-6 éves gyermeket már a
készítésébe is be lehet vonni, pl. a festésbe. Annál is inkább, mert egyik
bolygó sem teljesen homogén, egyszínű, szóval, ha a festés nem tökéletes, az
semmit sem ront az értékéből.
A bolygók sorrendje: Nap, Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó.
Hozzávalók: 1 nagyon nagy, 1 nagy, 3 közepes, 3 kicsi és 2 nagyon kicsi, azaz 10 hungarocell golyó, golyónként fél-fél gyufa, 3 db kb. 80 cm-es fűzfavessző, gombvarró cérna, festék, olló, ragasztó.
Készítése:
- a golyók befestése,
- 3 fűzfavessző összekötözése középen,
- a cérna rögzítése a golyóhoz,
Végül egy versike hozzá:
- Fényes, meleg csillag a Napocska,
- Merkúr és Vénusz a szomszédja.
- Mellette a Föld, hol szép az élet,
- Víz, levegő, ott emberek élnek.
- A Marson nincsenek kis marslakók,
- Mellette Jupiter, a legnagyobb.
- Legszebb bolygónk a szoknyás Szaturnusz,
- Szomszédja Uránusz és Neptunusz.
- Végül legkisebb bolygónk a Plútó,
- Ők kilencen Nap körül forgó bolygó.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése