Macskák, cicák világnapja

Cicás mese.

Ezzel a mesével köszöntöm a Macskák világnapját. No, meg összeszedtem egy pár cicás képet, amit a sok év alatt közösen termeltünk. 

Ezt a cicás mesét írtam Lillácska 6. szülinapjára, és készítettem belőle saját mesekönyvet, melynek szövegét most közreadom. 

Torkoska és Hópehely

Ugye nem láttál még olyat, hogy a macska és az egér ölelgeti, puszilgatja egymást? Én igen. Elmesélem neked ezt a szép történetet.

Egy varázslatos napon, két család is úszott a boldogságban.

Cincoginé 77 gyönyörű kisegérnek, Kandurné három kiscicának adott életet.

Az egerek eleinte nagyon kicsik voltak és csupaszok, de napról napra fejlődtek és alig múltak egy hetesek, amikor már szőrösen, nyitott szemmel elkezdték felfedezni a környéküket. A legmozgékonyabb és legkíváncsibb a 77. egérke volt, aki mindig enni akart, ezért el is nevezték, Torkoskának.

A három kiscica is szépen fejlődött. Volt egy cirmos, egy fekete és egy hófehér. Egyik szebb volt, mint a másik. A fehér, akit színe miatt Hópehelynek neveztek el, sokkal kisebb, de bátrabb volt testvéreinél.

Egérmama, épp úgy, mint bármely Cicamama, minden délután okította picinyeit.  Megtanította nekik, mit és hogyan kell enni, mivel lehet játszani, hova szabd elmenni, melyik állattal barátkozhatnak, és melyiket kell elkerülni.

Kandurák a nappaliban egy nagy kipárnázott műanyagkosárban laktak, és szabad járásuk volt az egész udvarban, illetve lakásban. Cincogiék a nappali sarkában lévő lyukban éltek, melynek kijárata az udvaron volt.

Torkoska mindennap kikukucskált a nappaliba és ámulva nézte, milyen szép bundácskája van Hópehelynek.

Egérmama sokszor figyelmeztette kicsinyeit, hogy a legnagyobb ellenségük a macska. Akármilyen szépek és kedvesek, nem szabad a közelükbe menni, mert ők bizony szeretik az egérpecsenyét. Torkoska viszont azt gondolta, hogy az kizárt dolog, hogy egy ilyen szép kedves állat rossz, vagy gonosz lenne és meg akarná enni.

Egyszer, amikor Cincogiék aludtak, Torkoska a lyukhoz ment, és megszólította Hópehelyt

-Szia, te gyönyörű fehér cica! Nem akarnál velem játszani?

-Ki szólít? Hol vagy?

-Én, a kisegér, Torkoska.

-Kisegér? Hát te nem félsz tőlem?

-Félnem kellene? Tényleg meg akarsz enni?

-Ugyan, dehogy! Eszembe sincs. Gyere elő bátran!

A kisegér óvatosan kidugta az orrát, majd lassan, lassan mindig egy kicsit kijjebb jött. A két kis kölyök kíváncsian nézegette egymást.

-Szóval játszani szeretnél velem? – kezdte a kiscica. – Nem bánom, akár barátok is lehetnénk.

-Nem fogsz bántani? Egérmama azt mondta, hogy nemzetségünk legnagyobb ellenségei a macskák. Te ugye egy macska vagy?

-Igen, az vagyok. Te meg egy egér, ha nem tévedek. Érdekes az én mamám úgy beszélt az egerekről, mint akiktől meg kell védenünk a házigazdáinkat. Ám ahogy téged elnézlek, csodálkoznék, ha tőled bárki is félne. Gyere, menjünk fel a kanapéra, ott kényelmesen beszélgethetünk!

Torkoska és Hópehely felmásztak a kényelmes kanapéra, és vidám beszélgetésbe fogtak. Közben felébredt a Cincogi család és egyből észrevették, hogy hiányzik Torkoska. Egérmama óvatosan kidugta az orrát az egérlyukon, hát látja ám, hogy az ő kis csemetéje egy macskával tereferél.

-Torkoska! Azonnal gyere haza!

-O, Ó! Azt hiszem valaki nagyon ideges! Jobb lesz, ha hazamész – mondta kedvesen a kiscica.

-Jó megyek. De ugye holnap is találkozunk? – mondta futás közben a kisegér.

-Majd adok én neked, holnapi találkozót! – kiabálta dühösen egérmama. – Nem mész te sehova! Nem megmondtam, hogy nekünk a macskák a legnagyobb ellenségünk?!

-De Mamácska, Hópehely nagyon aranyos, és mi barátok vagyunk!

-Csak addig barátkozik, amíg nem éhes. Ha éhes lesz, egyből bekap. Tudtad, hogy a nagymamája milyen sok rokonunkat megevett?

-De Hópihe nem olyan! Ő kedves, és szeret engem.

-Szeret, szeret! Tudod mit szeret? Egeret enni, azt szeret!

A kiabálás és a fenyegetés miatt Torkoska elsírta magát.

-Na, egy szónak is száz a vége! – mondta kicsit megenyhülve a nagy egér – Többet nem mehetsz macska közelébe!

Másnap, amikor megint elaludt az egércsalád, Torkoska óvatosan kiosont.

-Hópehely! – szólongatta halkan barátját.

-Itt vagyok, már vártalak. Menjünk máshova beszélgetni, hogy ne vegyenek észre bennünket.

-Bújjunk a fotel alá!

-Jó ötlet, gyerünk!

Ám alig kezdtek beszélgetni, Macskamama felkiáltott:

-Riadó! Egérszagot érzek!

-Fuss barátom, fuss! – mondta riadtan Hópehely.

-Szent ég! Gyermekem! Te egy egérrel társalogtál? – mondta dühösen Macskamama. – Micsoda szégyen! Ha ezt a szomszéd macskák megtudják?!

-De mamácska! Torkoska olyan aranyos! És egyébként sem akarok húst enni, főleg nem egérhúst.

-Nem muszáj megenned. Elég, ha lecsapod. Már mi sem esszük meg az egereket, csak szórakozunk velük, addig, amíg szusz van bennük. Ezt várják el tőlünk a gazdáink. Na, mars aludni! Holnapig ne is lássalak! 

Másnap, korán reggel, amikor még majdnem mindenki aludt, Hópehely halkan beszólt az egérlyukba:

-Torkoska! Gyere ki!

-Megyek. Én is beszélni akartam veled.

-Én azt mondom, menjünk világgá! Keressünk magunknak egy olyan világot, ahol a macska barátkozhat az egérrel!

-Te tudsz olyat?

-Én nem. De a Mamácskám azt mondta, hogy a bagoly a legokosabb állat, azt megkeressük, és ő majd megmondja.

-A bagoly? – szólt ijedten az egér – Az én Mamácskám meg azt mondta, hogy a bagoly megeszi az egereket. 

-Sose félj, míg engem látsz! Én nagy vagyok és erős, majd megvédelek!

A két kis barát elindult. Három nap, három éjjel, mentek, mendegéltek. Már nagyon fáradtak voltak, de bagolynak híre-hamvát sem látták. Hópehely is nagyon elfáradt, de megsajnálta apró lábú barátját, és megengedte neki, hogy felüljön a farkára – elvégre mégis csak ő a nagyobb.

Közben Cincogiék és Kandurék is észrevették, hogy csemetéjük eltűnt. Hiába szólongatták, hiába keresték, sehol sem lelték őket. Sírt, rítt a két család. Egérmama észrevette, hogy a macskamama ugyanolyan bánatos, mint ő. Gondolt egyet és kiszólt a lyukból:

-Kandurné Asszonyság! Hallasz engem?

-Ki szólít?

-Én, Cincoginé! Kijöhetek?

-Miért ne jöhetnél?

-Nem fogsz bántani? Muszáj beszélnünk! A gyerekeinkről van szó!

-Persze, gyere bátran! Eszembe sincs, hogy bántsalak! Nekem is az a legfontosabb, hogy a gyerekek előkerüljenek.

Egérmama kiment, pedig nagyon félt, mert mindig azt tanulta, hogy a macskákban nem lehet megbízni. Ám úgy gondolta, ez most nem a harag, a bosszú, vagy a sérelmek ideje, hanem az összefogásé.

-Kandúrné – kezdte remegő hangon Cincoginé. – Ugye te is úgy gondolod, hogy a két kis mihaszna közösen szöktek meg? Ugye te is azt tartod a legfontosabbnak, hogy megtaláljuk őket?

-Ez nem lehet kérdés. Nagyon aggódunk Hópehelyért. Ő a legkisebb és leggyengébb a háromból.

-Én amondó vagyok, fogjunk össze, keressük őket közösen. Te is szólj a barátaidnak és én is szólok. Mi rengetegen vagyunk, csak a közvetlen család 101 tagból áll.

A két család megbeszélte, ki merre indul, és hogy hogy fogják a kapcsolatot tartani. Közben Torkoska és Hópehely már nagyon messze jártak és nagyon fáradtak voltak. De a bajt még az is tetézte, hogy egy éhes róka a nyomukba eredt. Az egereknek köztudottan jó a szimatjuk, így szerencsére időben észrevette.

-Fussunk, ahogy a lábunk bírja! – kiáltott a kisegér – Fussunk a tó felé, a róka nem szereti a vizet!

-Futok, ahogy tudok, de én sem szeretem a vizet …

-Nincs más választásunk, ugorj a vízbe!

-Nem merek!

Hópehely megtorpant a vízparton, de a róka odaért, így nem sok választása maradt. Beugrott. Kapálózott, ahogy tudott, néha elmerült, néha felbukkant. Észrevette, hogy a közelben egy korhadt tuskó van a vízen. Azt próbálta elérni. Már alig volt ereje, amikor érezte, hogy Torkoska – aki kiválóan tudott úszni – hátulról lökdösi a tuskó felé. Nagy nehezen sikerült megkapaszkodnia.

-Jaj, de fázok! Jaj de félek! Mi lesz velem? Hogy fogok innen kimenni? Meg fogok halni! – nyávogott keservesen a cica.

-Dehogy halsz meg! Félned sem kell! Mindjárt hozok segítséget.

Torkoska kiúszott, és elindult az visszafelé ösvényen. Futott, ahogy csak bírt. Egyszer csak, mintha a nevét hallotta volna. Ment a hang irányába. Hát látja ám, hogy három fekete macska, jön vele szembe, és azt mondogatják: Hópehely, Torkoska, merre vagytok? Gondolkodott a kisegér, elő merjen bújni, vagy inkább elszaladjon.

Szerencsére látott egy nagy odvas fát, annak egyik lyukába bebújt és onnan kiáltotta:

-Én itt vagyok, és azt is tudom, hogy hol van Hópehely.

-Te vagy az Torkoska? Gyere elő bátran, azért jöttünk, hogy segítsünk!

-Az bizony nagyon jó lenne, mert Hópehely ott kucorog a vízben egy farönkben kapaszkodva, és nem tud kijönni.

-Semmi gond! Máris futok a többiekért – mondta Kékszem, az egyik fekete cica. – Vagy száz cica és ötszáz egér várja a jelzést, és jönnek a mentésre.

Ezzel Kékszem elfutott, de alig telt el öt perc, már lehetett hallani és látni azt a rengeteg állatkát –egeret és macskát vegyesen – akik futva jöttek Hópehely megmentésére.

A parthoz érve az állatok tanakodtak, hogy mi tévők legyenek. Cincoginé javaslatára az egerek összekapaszkodtak hárman- hárman, majd a következő sor megfogta az elöttük levők lábát, végül összehurkolták a farkukat, így egy kiváló hidat alkottak. Szerencsére pont olyan hosszú lett, hogy a parttól elért a tuskóig. Hópehely óvatosan rálépett, majd gyorsan a partra szaladt. Volt ám nagy öröm! A cicák nem győztek hálálkodni az egereknek.

Hát így történt, az a különös, ritka pillanat, amikor cica és egér ölelgették és puszilgatták egymást.