Szeptemberi jeles nap

Szeptember 29.

Szent Mihály napja, melyhez számos népszokás és időjárási megfigyelés fűződik. A népi kalendárium szeptembert, a Szent Mihály havának nevezi. A keresztény hagyomány szerint Szent Mihály egyike a hét arkangyalnak vagy főangyalnak.

Művészi alkotásokon többnyire harci öltözékben, karddal, pajzzsal és kopjával jelenítik meg, lábánál a legyőzött sárkánnyal. A magyar néphagyományban Szent Mihály áll a haldoklók mellett, ő kíséri át a lelkeket a túlvilágra. Ehhez a jelenséghez kapcsolódik a Szent Mihály lova elnevezés, amely a Göncölszekérre utal. A Tejút egyik középkori neve Szent Mihály útja.

Szent Mihály naptól kezdődött a kisfarsang ideje, ami Katalin napjáig tartott. A lakodalmak és a bálok időszaka volt. A Szent György napjakor kihajtott állatokat ezen a napon terelték vissza; a pásztorokat pedig elszámoltatták és kifizették.

De ami legfontosabb! Női munka tilalom is fűződik Szent Mihály napjához: úgy tartották aki ezen a napon mos, annak kisebesedik a keze. A néphiedelem szerint Szent Mihály napjától nem szabad az ágyneműt a szabadban szellőztetni.

Népi megfigyelések, közmondások

  • Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.
  • Ha Szent Mihály napján még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske.
  • Szent Mihály lova deres, behozza a telet.
  • Szent Mihálykor keleti szél igen kemény telet ígér.
  • Aki Szent Mihály-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérek tanácsot!
  • Szent Mihály nap után harapófogóval sem lehet kihúzni a füvet.
  • Szent Mihály nap után a hal a víz fenekére húzódik, nincs többé halfogás.
  • Szent Mihály nap után megszűnik a mézelés.
  • A Mihály napi mennydörgés szép őszt, de kemény telet jelent.
  • Szent Mihály-nap után egy icce víz, két icce sár.
  • Ha Mihály éjszakáján összefekszik a birka, akkor nagy tél lesz, ha pedig szét, akkor enyhe.

Megjegyzések