13 nap van karácsonyig

A 13. angyali üzenet,

mely így szól: „Maradj bizakodó, és felejts el minden félelmet vagy kételyt”. Ez nem könnyű, de megéri!

Géza bá mosolya 

Géza bácsi, nyugdíj előtt álló régi motoros, akarom mondani, tanár, egy falusi kis iskolában. Méghozzá fizika, matematika, testnevelés szakos tanár. Nagy kincs ez manapság!

Géza bácsi szerint nincsenek rossz gyerekek. Így aztán ő sosem ideges, sosem kiabál.  Türelmesen beszél és türelmesen hallgat, mindig mindenkihez van egy-két jó szava.

Bármilyen furcsa, szeret az iskolában lenni. Ha órát tart azért, ha lyukas órája van – beszélget a kollégákkal, szülőkkel vagy a számítógéphez ül – azért.  Ilyenkor csetel és facebookozik a régi tanítványokkal, mert otthon nincs számítógépe, de – ahogy mondani szokta – a kapcsolatokat ápolni kell. Van is rengeteg ismerőse, barátja. Gyakran kér tőlük szívességet, de sosem magának.

-Józsikám! Van itt az iskolaudvarban egy repedezett beton pingpongasztal, nem tudnád egy kicsit rendbe hozni? – mondja kőművessé cseperedett volt tanítványának.

-Pistikém! Nincs véletlen egy pár leselejtezésre szánt pingpongütőtök?

-Ferikém! Fel kellene tenni két palánkot, nem tudnád elküldeni egy két emberedet?

-Robikám! Egy kis fahordó kellene az egyik kísérletemhez, nem tudnál kölcsönadni?

És Józsika, Pistike, Ferike, Robika, meg az összes többi régi tanítvány, ha nehezen is, de mindig eleget tesz a kérésnek. Valahogy Géza bának nem lehet nemet mondani.

A gyerekek többnyire figyelnek rá és tartanak tőle, de az is lehet, hogy szeretik. A szülők és a kollégák – nem vitás – tisztelik.

Akárhogy is nézzük, Géza bácsi fogalom. Azt hiszem tanítványai, akárhány év telik is el, rá mindig emlékezni fognak. Ahogy múlik az idő, egyre szebbnek, jobbnak tűnnek a vele eltöltött évek, a sok jól, vagy kevésbé jól sikerült kísérletekkel együtt.

Egyik fizika órán a 7. osztály kísérletezett: A hőátadás azonos anyagok között. Ez általában egy rendkívül egyszerű kísérlet és számítás.

Két főzőpohárba azonos mennyiségű vizet öntünk. Az egyikbe hideg, 18°C - os, a másikban meleg, 30 °C - os víz kerül. Megmérjük a hőmérsékletüket, majd a két különböző hőmérsékletű vizet összekeverjük egy kettős falú edényben (hogy a hő- veszteség minimális legyen). Végül megmérjük a kialakuló közös hőmérsékletet. Előtte azonban ki kell számítani. Ez is egyszerű. A két hőfokot összeadjuk és elosztjuk kettővel, azaz 24 °C - os vizet kellene kapnunk.

-Gyere Gyurikám, mérd meg! Lássuk, mit mutat a hőmérő!

-Tanár Úr! Ez csak 20 °C!

-Micsoda?!? Toltja le akkurátusan a szemüvegét Géza bácsi, és mérgesen kipislant Gyurira. Azt mondod 20 °C? – és nyúl a naplóért, el kezd benne jelentőségteljesen lapozgatni – szóval Tóth Gyuri szerint 20 °C – és lapozgat.

-Nem, nem! Tanár Úr! Már 22°C!

-Szóval 22°C! – és még mindig, mintha keresne valamit, vagy valakit a naplóban.

-Jé, Tanár Úr! – kiált fel Gyuri – 24 °C. Pontosan 24 °C.

-Na, ugye! Látjátok gyerekek? Pont 24 °C, ahogy kiszámoltuk – elégedetten becsukja a naplót, miközben halvány mosoly bujkál a bajusza alatt.

Géza bá minden nap, évtizedek óta „égszínkék meseautójával”, egy Trabant 601-essel járt dolgozni. Az autó oly régi volt, és ők oly régóta társak – jóban, rosszba – hogy szinte megtanulta szerelni, olykor - olykor még beszélgetnek is. Persze néha egy kis segítség azért elkelt – pl. amikor katalizátort kellett berakni – de hát van autószerelő ex tanítvány is. Büszkén szokta mondogatni, hogy „az én meseautóm már akkor autó volt, amikor te még vezetni sem tudtál, és még akkor is az lesz, amikor tied már a roncstelepen lesz. Ráadásul, két ütemben megtudja csinálni ugyanazt, amit a tied csak négyben”.

No, ez a híres meseautó az egyik novemberi napon nem gurult be az iskola udvarára. Géza bá nem ment be dolgozni. Mindenki elképedt. Ilyen nem volt az elmúlt 40 évben.

Az igazgatónő hívta telefonon, de nem vette fel. Hívta a fiait, de ők sem tudtak semmiről. Felhívta a rendőrséget, ahol némi huzavona után megtudta, hogy a híres Trabant, a síkos úton megcsúszott, lement az útról, egyenesen egy fának.  Az autó csúnyán összetört, Géza bát pedig a kórházba vitték. Gyenge agyrázkódást és kisebb nagyobb zúzódásokat szenvedett el. A rossz hír pillanatok alatt elterjedt az iskolában és persze az egész faluban. Beindult a facabookozás, csak ezúttal nem Géza bától, hanem Géza báért.

Diákok, régi tanítványok, kollégák egymásnak adták a kilincset a kórházban, hogy „épp erre jártam, gondoltam, bekukkantok, hátha szükséged van valamire” szöveggel. Természetesen nagyon örült mindenkinek, de az autója elvesztését – hisz teljesen összetört – semmi sem tudta feledtetni.

Két hét után kiengedték a korházból. Két kollégája, Sanyi és Zsolt, és az egyik fia, Peti jöttek érte.

-Hazavigyünk, vagy inkább a saját autóddal mennél haza? – kérdezte Sanyi.

-Most szórakozol velem?

-Persze, bocsi, még biztosan nincs annyi erőd, hogy vezess.

-Azért azt igazán nem vártam tőletek, hogy a nyomoromon csúfolódjatok …

-Sosem tennénk ilyet. Gyere, nézz ki az ablakon, ott áll az autód!

-Az lehetetlen. Saját szememmel láttam, hogy teljesen össze volt törve. Még mondták is a rendőrök, hogy kész csoda, hogy nem lett belőlem palacsinta.

-Ugyan, alig volt rajta egy két karcolás, azt pedig a fiúkkal megcsináltuk. Gyere már ide, és nézz ki az ablakon!

-Jézusom! Az tényleg olyan, mint az én autóm! – álmélkodott Géza bá.

-Az nem olyan, az a te „meseautód”.

Géza bá korát és állapotát meghazudtolva perdült ki a kórteremből, futásban ment végig a folyosón, le a lépcsőkön, végig a parkolón, egészen az autóig. Könnyes szemmel simogatta, puszilgatta, becézgette, majd a kulccsal kicsit bíbelődött, végül beszállt, és elhajtott.

A három fiatalember vidáman, ráérősen sétált ki a kórházból.

-Sanyikám – kérdezte Peti – azért valamit én sem értek. Én is láttam azt az autót, akarom mondani a roncsot, hogy tudtátok így rendbe hozni?

-A helyzet az, hogy ez az autó azért nem egészen ugyanaz az autó, mint ami összetört. Majdnem minden alkatrésze valahonnan máshonnan van. Az egész megye, vagy a fél ország gyűjtötte.

-Ügyesek vagytok. Sok munka lehetett vele.

-El se tudod képzelni! Egyszerűbb lett volna, ha veszünk egy régi, használt Suzukit, vagy egy kis Toyotát. Az se került volna sokkal többe – mondta Zsolt.

-Az lehet. De az nem lett volna Géza bá meseautója … és tudod Petikém … nem is gondoltam volna, hogy ennyi segítőkész, önzetlen ember van … már csak ezért is megérte. Aztán meg – mondta elérzékenyülve Sanyi – láttad Géza bá mosolyát?