23 nap van karácsonyig

A 23. angyali üzenet,

mely így szól: „Az angyalok most is veled vannak, készen állnak a segítségre, ha hozzájuk folyamodsz.” Ha valakit megcsap a munkanélküliség szele, még egy szobor szerencsehozó erejében is hisz. Erről szól a novella.

A szerencsehozó bohóc

 „Ha tótágast áll az életed, csak simogass meg, és átszáll rád a derűm” – olvasható a felirat egy ugró bohócot ábrázoló szobor talapzatán, mely mellett minden nap, munkába menet, elhaladtam.  

Szerényen húzódik meg a fákkal teli park árnyékában. A szobor nem nagy, magasnak csak azért tűnik, mert egy oszlopon áll. Érdemes közel menni hozzá, mert játékos, bájos arcocskája van és a városiak szerint érintése szerencsét hoz

Én, a magam részről sosem hittem a babonákban, fekete macskákban, kéményseprűkben, szerencsehozó kismalacokban meg a társaiban. Néha persze játszottam el a gondolattal, hogy egyszer velem is történik valami csoda.

Bár igazából nem volt rá szükségem. Hanem a helyzet úgy alakult, hogy veszélybe került az állásom. Nem azért mert rosszul dolgoztam, és még csak politikai okai sem voltak, csak egyszerűen megszűnt az a terület, amiben én 57 éves koromig ügyködtem.

Egy 57 éves nő!?! Kinek kell? Az eredeti szakmáján kívül mihez ért? Újra kezdéshez öreg, nyugdíjhoz fiatal.

Hónapokig rágódtam azon, mi lesz, ha elérkezik az a nap, amikor mennem kell. Egyedül élek. Ha nem lesz fizetésem, miből tartom fent magam? Az új ruhákról le tudok mondani, autó sem kell, az étkezésen tudok spórolni, de mi lesz a lakásrezsivel. A meleget, a vizet, az áramot valahogy úgy megszoktam.

Ha valakit megcsapott már a munkanélküliség szele, vagy ne’ adj Isten, munkanélküli lett, az tudja, miről beszélek. Na, ekkor éreztem, hogy rajtam csak a csoda segít. Nagyon el voltam keseredve. Számoltam a csökkenő munkanapokat, amikor már nagyon kevés volt hátra és minden munkát kereső próbálkozásom kudarcba fulladt, megálltam szomorúan a szobor előtt. Olvasgattam az apró kis feliratot: „ … csak simogass meg, és átszáll rád a derűm”.

Derű? – sóhajtottam fel. Az nekem most kevés. Rajtam csak a csoda segít.

Tudom, hogy nem fogjátok elhinni, de rám kacsintott a bohóc. Épp hogy csak meg nem szólalt. Tekintete azt sugallta, simogass csak meg bátran, és meglásd, szerencsét hozok neked.

Mi veszteni valóm lett volna? Rátettem a kezemet – az amúgy már csillogóvá simogatott – golyóra, és erősen gondoltam egy új állásra.

Két nappal később, jött az értesítés: felvettek.

Sikerült! Ez tényleg csoda! Röpködtem a boldogságtól. Hasonló munkakörbe, hasonló feltételekkel egy nagyon jó, új csapatba kerültem.

Most már nem esik útba a kis szobor, ritkábban látom. De ha arra visz az utam, mindig egy alig látható, huncut kacsintással köszöntjük egymást.