„Ha elmúlik karácsony,
A szeretet lángja halványabban ég, De ha vigyázunk rá, nem alszik ki még.” Milyen igaz! Ne is aludjon ki! Milyen jó lenne ha … ! 2022-ben annyi minden történt, és annyi minden nem tetszett benne, hogy óhatatlanul, ezt mondogatom, milyen jó lenne ha …
Ez az év, mintha kicsit „változatosabb”
lett volna az előzőknél. Nézzük csak, hirtelen, ami eszembe jut:
- Folytatódott világjárvány, de az emberek már nem veszik igazán komolyan.
- Erzsébet királynő februárban még 70 évfordulót ünnepel, majd pár hónappal később meghalt.
- Oroszország megtámadta Ukrajnát.
- Köztársaságelnököt „választottunk”.
- Részleges napfogyatkozás volt, amit azonban a felhőktől nem láttunk.
- Bevezették az új gépkocsirendszámot.
- Orbán Viktor Tusványoson azt mondta „nem vagyunk kevert fajúak”. (Történelem: honfoglalás, kitelepítések, betelepítések, tatárok, törökök, németek stb. stb.)
- Népszámlálás volt.
- A világ népessége elérte a 8 milliárd főt, ugyanakkor kevesebb gyerek született sok országban, így nálunk is.
- Földünk különböző pontjain földrengések, vulkánkitörések, viharok pusztítottak.
- Országgyűlési választás volt, az eredményét most nem akarom minősíteni.
- Rezsicsökkentést ígértek, és óriási rezsi áremelés lett.
- A FT árfolyama a béka feneke alatt,
- és nyakunkon a folyamatos áremelés, infláció.
2022-be sok minden, köztük sok rossz történt, de hát „MIÉRT FÉLNÉNK, MIÉRT ÉLNÉNK, HA NEM EGY ÁLOMÉRT?”
Én arról álmodok, hogy béke lesz, hogy vége lesz a járványnak, hogy jogállamiság lesz mindenhol, hogy a pedagógusok bére nem lesz alku kérdése és nem az értelmiségiek fizetésének 80, hanem 120 %-át kapják és nem 2,3,5 év múlva, hanem most! Arról álmodok, hogy ismét érték lesz a tudás, a tudomány és a művészet, hogy ismét mindenki hozzájut az ingyenes EÜ szolgáltatáshoz, de nem pár év múlva, hanem most. Arról álmodok hogy az emberek le tudnak ülni egymás mellé, és ha nem azonos a véleményük, akkor beszélgetnek, érvelnek, vitatkoznak, de nem szidják és nem ellehetetlenítik egymást.
Nem
vagyok se jobb oldali, se baloldali, se liberális, csak egy jobb világról álmodok,
és nem magam miatt, hanem az gyerekeink, az unokánk miatt.
Sokat
akarok?
MIÉRT
FÉLNÉNK, MIÉRT ÉLNÉNK, HA NEM EGY ÁLOMÉRT?”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése