Bolygók

Planéta? Csillag? Égitest?


Valamennyien ismerjük e szavakat. Már az óvodások is találkoznak a Föld és a Nap témájával, 3. osztálytól pedig tananyag. Az internet tele van bolygók képeivel, leírásaival, én most egy, egy kézbevehető apróságot kínálok, amely a a bolygók sorrendjét, és az arányokat mutatja, egy vers kíséretében.

Hozzávalók: Kell hozzá rajzlap, 1 miltonkapocs, körző, olló, ragasztó és egy-egy kép a bolygókról. Ezt lehet rajzolni, festeni, én a netről töltöttem le és nyomtattam ki. A verssel és bolygó nevével ugyan ez a helyzet.

Készítése nem nehéz. Körzővel rajzoltam egy 5,5 cm-es kört, és egy 3,5 cm-es „nyéllel” meghosszabbítottam, majd kivágtam.  Ebből 10 db készült. Ráragasztottam a bolygók nevét és a hozzátartozó versikét. 

A ”nyélre” lyukat fúrtam, beleraktam a miltonkapcsot és a megfelelő sorrendben, összefűztem a lapokat. 

Minden lapon, illetve minden bolygóhoz tartozik egy versszak. 

Némi ügyességgel, rugalmassággal a Tiszapartján mandulafa virágzik, dallamára énekelni is lehet. Hisz tudjuk, a tanulás, a bevésés annál könnyebb és annál maradandóbb, minél több érzékszerv „van megtámadva”.

BOLYGÓINK

  • Fényes, meleg csillag a Napocska, Az aprócska Merkúr a szomszédja.
  • Utána jön Vénusz az, isteni, Sok ember Esthajnalcsillagnak nevezi.
  • Mellette a Föld, hol oly szép az élet, Víz és levegő, ott emberek élnek.
  • A Marson nincsenek marslakók, Domborzata a Földéhez hasonlók.
  • Aztán jön Jupiter, ő a legnagyobb, Ő a gáz-óriás, a legragyogóbb.
  • Legszebb bolygónk Szaturnusz a szoknyás, Jégből, törmelékből gyűrője de pompás.
  • Nyolcadik bolygó a kék Neptunusz, És szomszédja a kékeszöld Uránusz.
  • Végül legkisebb bolygónk a Plútó, Ők kilencen a Nap körül forgó bolygó.

                                 (Tiszapartján mandulafa virágzik, dallamára)


 Használni pedig úgy kell, mint egy legyezőt. 


Megjegyzések