Családfa.
A régebben készültek általában komoly mesteri színvonalúak voltak, művészek festették, vagy rajzolták. Ma már lehet számítógéppel csinálni, ez egyszerűbb, és inkább az információtartalmát tartjuk szem előtt. Mint ahogy a neve is utal rá, általában fa formában készítik el, én most egy kicsit játékosabbra vettem a figurát, várat és pincesort készítettem. Azt hiszem, ez se bonyolult, és áttekinthető.
A családfán ábrázoljuk az ősök, illetve
utódok közötti kapcsolatokat, úgyis mondhatjuk, hogy a családfa egyfajta származástan.
Két fő formáját különböztethetjük meg:
- Egy ember őseit bemutató családfa: úgy néz ki, mint egy fa koronája, a sok ősből az idő előrehaladtával – az ábrán lefele – egyre kevesebb, végül egy utód lesz.
- Egy ember (vagy pár) leszármazottait bemutató családfa: az előző ellentéte, a formája olyan, mint egy fa gyökérzetéé, felfelé haladva ágazik egyre többfelé.
- Természetesen ez a két változat kombinálható, lehet olyan családfát is készíteni, amely több generáción keresztül a család minden tagját feltünteti; ez általában nehezen ábrázolható, három-négy generáció után már teljesen áttekinthetetlenné válhat egy ilyen ábra.
A családfából egyértelműen kiderülnek a rokoni
kapcsolatok. De vajon tudja e mindenki, hogy melyiket hogy hívják, illetve hogy
hívták régen?
Íme, egy kis emlékeztető:
- Szülők (apa, anya,
apu, anyu, édesapám, édesanyám)
- Nagyszülők, a szülők szülei (mama,
papa, tata, öregapám, öreganyám, nagymama, nagypapa, nagytata, nyanyus, papus,
nagyi, papi)
- Dédszülők, a nagyszülők
szülei,
- Ükszülők, dédszülők szülei,
- Szépszülők, az ükszülők
szülei.
- Fiútestvérek, öcs vagy báty, fivérek,
unokafivérek, testvér, unokatestvér.
- Leánytestvérek, húgok vagy nővérek,
unokanővérek, testvér, unokatestvér, unokahúg.
- Nagybácsi, apám, anyám
fiútestvérei.
- Nagybácsi felesége, a nagynéni,
népiesen: ángyom, ángyomasszony, ángyi, ángyika, nénnye.
- Nagynéni férje, népiesen sógorbátyám,
sógorom, bátyám, bátyámuram, bátyó.
- Após, a férj vagy
feleség apja, népiesen ipam.
- Anyós, a férj vagy
feleség anyja, népiesen napam, napamasszony.
- Gyermekünk felesége: menyem, menyecske,
leányom.
- Gyermekünk férje: vőm, vőmuram,
fiam;
- Testvérek, unokatestvérek férjei, feleségei: sógor, sógor, sógornő.
- Gyermekünk férjének, feleségének szülei: nászom, nászuram; nászasszony.
- Keresztszülők, koma, komaasszony.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése