Királyaink

Történelmi játék.


Vagyis játékos tanulás, melynek főszereplői – nem először, és biztosan nem is utoljára – a királyok, egészen pontosan Magyarország uralkodói (nem mind). Nem történelem óra, nem magolás, nem házi feladat, csak játék, minden korosztálynak. Próbáljátok ki! A képek letölthetők, bár én is a netről „szereztem be”.

A játék célja, hogy minél többször találkozzon a játékos a legjelentősebb magyarországi királyokkal, hogy maradjon kevéske ismeret a buksiban. A „jelentős király” kifejezés, talán nem a legjobb, hisz van köztük olyan, aki csak két évig uralkodott, pl. 4. Károly, ám ő volt az utolsó királyunk, ezért úgy gondoltam, említésre méltó. Vagy köztük van Attila (aki nem magyar) vagy Árpád (aki nem király), viszont történelmünk meghatározó személyei.

Továbbá célom volt, hogy Európa térképe is ott legyen a megfelelő személynél, a megfelelő időben, az adott szomszéd országokkal, mert úgy látom, hogy teljesen tévúton járnak sokan,  és egyeseknek nagyobb jelentőséget, másoknak pedig kisebbet tulajdonítanak, a megérdemeltnél. A térképek forrása: https://www.youtube.com/watch?v=UY9P0QSxlnI

A játék részei:

Kettő köralakú lap, mindkettő 18 részre felosztva. Ez egyiken az adott uralkodó neve, jellemzője párszóval, mely a legjobban jellemző rá, a másikon az uralkodó képe, uralkodásának idejével. Mindkettőn, mindegyik cikkhez tartozik egy szín, ami kicsit segít majd a párosításnál. Pl. az egyik körön Mátyás képe, 1458-90 és a piros szín van, a másik körlapon a hozzátartozó cikkben: Mátyás (Hunyadi) fiatalon király, törvény, rend, hadsereg, építkezés, terjeszkedés, és szintén a piros szín látható. 


18 db térkép, egy-egy évszámmal. Az évszámok segítenek az uralókkal való beazonosításban. Mátyás példájánál maradva: Mátyás, 1458-90, a hozzátartó térképen a 1471 évszám szerepel. 

 
Külön kívánságra küldöm a többi képet is.

1db dobókocka, hagyományos, hatos számozású.

A játékfelület:

Egy nagyobb dobozt kisebbre vettem, és az aljába helyeztem el a két körlapot, úgy, hogy épp egymáshoz érjenek és mindkettő forgatható legyen. Ezt egy-egy miltonkapoccsal érhető el. Fölé helyeztem egy takaró lemezt, melynek közepe kivágásra került, és ami az alsó laphoz rögzítve lett. Ennek segítségével a kívánt kép kiemelésre került. 

Doboz:

Egyrészt, hogy szebb legyen, másrészt, hogy a játék nevét eltüntethessük, kapott a doboz egy borítást. 

A játék menete:

A játékosok felváltva dobnak. Mindegyik annyit lép, illetve teker az első körlapon, amennyit dob. Ha hatost dob, megismételheti. Ha pl. kettőt dob, kettőt teker előre a körlapon, és hozzáigazítja a második körlapot. Tegyük fel, Mátyáson állt, akkor kettővel előrébb 4. Bélához ér (szürke), tehát ki kell keresni a másik szürkét, majd a hozzátartozó térképet, 1242. Ez a térkép az övé lesz. A játéknak akkor van vége, ha elfogytak a térképek, és az győzött, akinek a legtöbb térképe lett. 


Megjegyzések