A macskák világnapja 02.17.

És egy cicás mese. 


Azt mondják, hogy macskáknak kilenc élete van, így minimum két világnap jár nekik. Bár nem ezért, ám mégis két időpontot tartunk számon a cicákkal kapcsolatban: február 17-én tartják a macskák világnapját, a macskák nemzetközi napját pedig augusztus 8-án. 

Tény, hogy a  macska az egyik legnépszerűbb házikedvenc, ugyanakkor becslések szerint 500 millió kóbor macska van világszerte.  A macska háziasítása 10 ezer évvel ezelőtt történt meg. A legkorábbi lelet egy ciprusi emberi sírból került elő, amelyben egy felnőtt ember és egy macska csontjait találták meg a régészek. A lelet mintegy 9500 éves.

A macska ügyes ragadozó, több mint 1000 faj tekinthető a zsákmányának, főleg az egér, bár manapság inkább tápokon él a többség.

Szóval a valóságban a macska egyik tápláléka az egér lehetne, de az én mesémben, természetesen ez nem így van. Olvassátok!

                                            Torkoska és Hópihe

Láttál már olyat, hogy cica és egér ölelgeti, puszilgatja egymást? Én igen. Elmesélem.

Egy szép napon, Mauszné 77 gyönyörű kisegérnek, Cicóné 3 kiscicának adott életet.

Az egerek eleinte nagyon kicsik voltak, de egy hetesen, elkezdték felfedezni a környéküket. A legkíváncsibb a 77. egérke volt, aki mindig enni akart, ezért elnevezték, Torkoskának.

A három kiscica is szépen fejlődött. Volt egy cirmos, egy fekete és egy hófehér, akit színe miatt Hópihének neveztek el.

A két mama, minden délután okította picinyeit.  Megtanították mit ehetnek, mivel játszhatnak, melyik állattal barátkozhatnak, és melyiket kell elkerülni.       

Cicóék a nappaliban egy kosárban laktak, Mauszék a nappali sarkában lévő lyukban.

Torkoska gyakran kikukucskált a nappaliba és ámulva nézte, milyen szép bundácskája van Hópihének. Egérmama sokszor figyelmeztette kicsinyeit, hogy a legnagyobb ellenségük a macska. Akármilyen szépek és kedvesek, nem szabad a közelükbe menni, mert ők bizony szeretik az egérpecsenyét. Torkoska viszont azt gondolta, hogy az kizárt dolog, hogy egy ilyen szép kedves állat meg akarná enni.

Egyszer, amikor Mauszék aludtak, Torkoska a lyukhoz ment, és megszólította Hópihét.

-Szia fehér cica! Nem akarnál velem játszani?

-Ki szólít?

-Én, a kisegér, Torkoska.

-Kisegér? Hát te nem félsz tőlem?

-Félnem kellene? Meg akarsz enni?

-Ugyan, dehogy! Eszembe sincs. Gyere elő bátran!

A kisegér óvatosan kidugta az orrát, majd lassan egyre kijjebb jött. A két kölyök kíváncsian nézegette egymást.

-Szóval játszani szeretnél velem? – kezdte a cica. – Nem bánom.

-Nem fogsz bántani? Egérmama azt mondta, hogy nemzetségünk legnagyobb ellenségei a macskák. Te ugye az vagy?

-Igen. Te meg egy egér, ha nem tévedek. Érdekes az én mamám úgy beszélt az egerekről, mint akiktől meg kell védenünk a gazdáinkat. Ám ahogy téged elnézlek, csodálkoznék, ha tőled bárki is félne. Gyere, menjünk fel a kanapéra, ott kényelmesen beszélgethetünk!

Így is lett. Vidám beszélgetésbe fogtak. Közben felébredtek Mauszék és egyből észrevették, hogy hiányzik Torkoska. Egérmama óvatosan kidugta az orrát az egérlyukon, hát látja ám, hogy az ő picinye egy macskával tereferél.

-Torkoska! Azonnal gyere haza!

-Ó! A mamád nagyon ideges, jobb lesz, ha hazamész – mondta kedvesen a cica.

-Jó. De ugye holnap is találkozunk?

-Majd adok én neked, holnapi találkozót! – kiabálta dühösen egérmama. – Nem mész te sehova! Nem megmondtam, hogy nekünk a macskák a legnagyobb ellenségünk?

-De Mamácska, Hópihe aranyos, és mi barátok vagyunk!

-Csak addig barátkozik, amíg nem éhes. Ha éhes lesz, egyből bekap.

-De Hópihe nem olyan! Ő szeret engem.

-Szeret, szeret! Tudod mit szeret? Egeret enni, azt szeret!

A kiabálás miatt Torkoska elsírta magát.

-Na, egy szónak is száz a vége! – mondta kicsit megenyhülve a nagy egér – Többet nem mehetsz macska közelébe!

Másnap, amikor elaludt az egércsalád, Torkoska óvatosan kiosont.

-Hópihe! – szólongatta halkan barátját.

-Itt vagyok, már vártalak. Menjünk máshova beszélgetni, hogy ne vegyenek észre bennünket.

Ám alig kezdtek társalogni, Cicóné felkiáltott:

-Riadó! Egérszagot érzek!

-Fuss barátom, fuss! – mondta riadtan Hópihe.

-Szent ég! Gyermekem! Te egy egérrel társalogtál? - mondta dühösen Macskamama. – Micsoda szégyen! Ha ezt a szomszéd macskák megtudják!

-De Mamácska! Torkoska olyan aranyos! És egyébként sem akarok egérhúst enni.

-Nem muszáj megenned. Elég, ha lecsapod. Már mi sem esszük meg az egereket, csak szórakozunk velük. Ezt várják el tőlünk a gazdáink. Na, mars aludni! Holnapig ne is lássalak! 

Másnap, korán reggel, amikor még mindenki aludt, Hópihe halkan beszólt az egérlyukba:

-Torkoska! Gyere ki!

-Megyek.

-Én azt mondom, menjünk világgá! Keressünk magunknak egy olyan világot, ahol a cica barátkozhat az egérrel!

-Te tudsz olyat?

-Én nem. De a Mamácskám azt mondta, hogy a bagoly a legokosabb állat, azt megkeressük, és ő majd megmondja.

-A bagoly? – szólt ijedten az egér – Az én Mamácskám meg azt mondta, hogy a bagoly megeszi az egereket.

-Sose félj, míg engem látsz!

A két kis barát elindult. Három nap, három éjjel, mentek, mendegéltek. Már nagyon fáradtak voltak, de bagolynak híre-hamvát sem látták.

Közben Mauszék és Cicóék észrevették, hogy csemetéjük eltűnt. Hiába szólongatták, keresték, sehol sem lelték őket. Sírt, rít mindenki.

Egérmama észrevette, hogy a macskamama ugyanolyan bánatos, mint ő. Gondolt egyet és kiszólt a lyukból:

-Cicóné!

-Ki szólít?

-Én, Mauszné! Kijöhetek?

-Miért ne?

-Nem fogsz bántani? Muszáj beszélnünk! A gyerekeinkről van szó!

-Persze, gyere bátran! Eszembe sincs, hogy bántsalak! Nekem is az a legfontosabb, hogy a picik előkerüljenek.

Egérmama kiment, pedig nagyon félt, mert mindig azt tanulta, hogy a macskákban nem lehet megbízni. Ám úgy gondolta, ez most nem a harag, a bosszú, vagy a sérelmek ideje, hanem az összefogásé.

-Cicóné – kezdte remegő hangon Mauszné. – Ugye te is úgy gondolod, hogy a két kis mihaszna közösen szöktek meg, és azt tartod a legfontosabbnak, hogy megtaláljuk őket?

-Hát persze. 

-Én amondó vagyok, fogjunk össze, keressük őket közösen. Te is szólj a barátaidnak és én is szólok az enyémeknek.

A két család megbeszélte, ki merre indul, és hogy hogy fogják a kapcsolatot tartani. Közben Torkoska és Hópihe már nagyon messze jártak és nagyon fáradtak voltak. De a bajt még az is tetézte, hogy egy éhes róka a nyomukba eredt. Az egereknek köztudottan jó a szimatjuk, így szerencsére időben észrevette.

-Fussunk, ahogy a lábunk bírja! Fussunk a tó felé, a róka nem szereti a vizet! – kiáltott a kisegér.

-Futok, futok, de én sem szeretem a vizet.

-Nincs más választásunk, ugorj a vízbe!

-Nem merek!

Hópihe megtorpant a vízparton, de a róka odaért, így nem sok választása maradt. Beugrott. Kapálózott, néha elmerült, néha felbukkant. Észrevette, hogy a közelben egy korhadt tuskó van a vízen. Azt próbálta elérni. Már alig volt ereje, amikor érezte, hogy Torkoska hátulról lökdösi a tuskó felé. Nagy nehezen sikerült megkapaszkodnia.

-Jaj, de fázok, félek! Megfogok halni – nyávogott keservesen a cica.

-Dehogy halsz meg! Félned sem kell! Mindjárt hozok segítséget.

Torkoska kiúszott, és elindult az visszafelé ösvényen. Futott, ahogy csak bírt. Egyszer csak, mintha a nevét hallotta volna. Ment a hang irányába. Hát látja ám, hogy három fekete macska, jön vele szembe, és azt mondogatják: Hópihe, Torkoska, merre vagytok? Gondolkodott a kisegér, mi tévő legyen. Szerencsére látott egy odvas fát, annak egyik résébe bebújt és onnan kiáltotta:

-Én itt vagyok, és azt is tudom, hogy hol van Hópihe.

-Te vagy az Torkoska? Gyere elő bátran, azért jöttünk, hogy segítsünk!

-Az bizony nagyon jó lenne, mert Hópihe ott kucorog a vízben egy farönkben kapaszkodva, és nem tud kijönni.

-Semmi gond! Máris futok a többiekért – mondta Kormi, az egyik fekete cica –    Vagy száz cica és ötszáz egér várja a jelzést, és jönnek a mentésre.

Ezzel Kormi elfutott, de alig telt el öt perc, már lehetett hallani és látni azt a rengeteg állatkát, egeret, cicát vegyesen, akik futva jöttek Hópihe megmentésére.

A parthoz érve az állatok tanakodtak, mi tévők legyenek. Mauszné javaslatára az egerek összekapaszkodtak és egy kiváló hidat alkottak. Szerencsére pont olyan hosszú lett, hogy a parttól elért a tuskóig. Hópihe óvatosan rálépett, majd gyorsan a partra szaladt. Volt ám nagy öröm! A cicák nem győztek hálálkodni az egereknek.

Így történt, az a különös, ritka pillanat, amikor cica és egér ölelgették, puszilgatták egymást.



 

Megjegyzések