Gombi

Csupaszív kutya.

„Rossz kutyák nincsenek (...), csak rossz emberek!” Mondta (írta) egyszer W. Brucc Cameron, az amerikai író. Ha egy kutyával jól bánnak, az ezerszer meghálálja. Nála jobb, hűségesebb barátot aligha találsz. Persze tudom, az ember hajlamos a kedvelt állatot emberi (jó) tulajdonságokkal felruházni. Nem véletlen, hogy kedvencünk kisebb, nagyobb tetteit szívesen megörökítjük. Ki fényképpel, ki videóval, ki verssel, én novellával.

A hosszú bevezető után, elárulom, hogy mindezt azért írom, mert beküldtem egy pályázatra Gombiról írt novellámat. Az eredményhirdetésre nem tudtam elmenni, mert 11-én Rétságon voltam (hasonló eseményen) ez pedig 12-én volt Szolnokon. Ez egy nyugdíjasnak már túl sok.

Íme, a beígért pályamű:

KUTYASORS

Gombi bemutatása

Ha láttatok már édes, aranyos, imádnivaló, bolyhos kiskutyát, hát ez az! Hatalmas két nagy érzelem-dús fekete szemmel, melyek szeretetről, ragaszkodásról, huncutságról árulkodnak. Nem véletlen, hogy a gazdija egyszer azt mondta, hogy Ő a C10. Ez azt jelenti, hogy a cukiság faktor tízes skáláján, tízet ér.

Szóval C10, azaz Gombi, teljes nevén Vitéz Bogyaházi Gombolyda, a világ legszeretnivalóbb kiskutyája. Pumi. Aki mellesleg, állítólag munkakutya. Munkában is nagyon jó, csak még nem volt alkalma ezt bizonyítani. Pontosabban, párszor már terelt birkákat, de azt csak úgy- mond hobbiként.

Viszont valóságos olimpikon. Ha családban versenyfutó bajnokság lenne, biztosan ő vinné el a pálmát. Sprintelésben a legjobb. Usain Bolt kismiska hozzá képest. És ki tudja közületek a testmagasságának az ötszörösét megugrani? Mert Gombi simán megteszi.

Szuper kutyus, de azért néha, néha próbára teszi az ember türelmét.

A következő eset Balatonfenyvesen történt. Kerítés kijavítva, kapu bezárva, eledel és ital kitéve, vagyis a gazdik nyugodtan mehetnek a strandra – gondolták a gazdik, de Gombi nem.

A kutyus egy ideig nézelődött, tépelődött, aztán úgy döntött, hogy ő is kimegy a partra.

- Engem itt hagytak, pedig én is szeretek napozni és pancsolni. Utánuk megyek.

A gondos javítgatások ellenére, némi keresgélés után, talált a kis huncut egy rést a kerítésen. Elindult.

-  Hű, de sok ember van itt!  Hogy fogom megtalálni az enyémeket? Sebaj! Kitartás! Megyek a szagok után. Hm, egyre jobban érzem. Ááá, már látom is őket! Futás! Vau! Vau! Itt vagyok! Örültök? Persze, hogy örülnek, már fel is ugrott mind a kettő. Jól van, most jön a játék. Fogócskázzunk! Na, fogjatok meg, ha tudtok! Ej, suta emberek, ha nem hagyom magom, sosem fognak meg, de hát legyen egy kis örömük, meg egyébként is ölbe akarok menni. Na, jó, itt vagyok! Fölvehettek! Imádom, mikor ölelgetnek. De most mi bajuk? Megkerestem őket, fogócskáztam velük, hagytam, hogy ölbe vegyenek, és most meg mérgeskednek? Kiabálnak? Velem?

  Olyan okos vagyok, de az embereket sosem fogom megérteni. Ez van! Kutyasors.

A kis-gazdi születésnapja

Ha olyan történettel találkozol, ahol az állatok beszélnek, azt hiszed, hogy meséről van szó. Ám ez nem így van. Egy okos, jólnevelt, szeretetben felnővő kutyus igenis tud kommunikálni a gazdájával. Mi rendszeresen beszélgetünk, még a napi politikáról is. Akinek van kutyája, pontosan tudja miről beszélek, akinek meg nincs, annak hiába is magyaráznám.

Egy szülinapi buli után, elmesélnem gyerekeimnek, hogy Gombi egész héten mivel zaklatott engem.

Állandóan azzal jött, hogy a Gazdinak szülinapja lesz, és ő is szeretne valamit adni, segítsek neki.

- Mit gondolsz, ha nekiadom a kedvenc csontomat, annak örülne? – kérdezte Gombi.

- Az emberek nem szeretik a csontot – válaszoltam.

- Akkor mi lenne, ha egy szép mintát rágnék a papucsára?

- Szerintem annak sem örülne túlságosan.

- Akkor neki adom a legszebb és legtisztább labdámat! Vagyis inkább a piszkosat. Előbb-utóbb úgyis minden labda piszkos lesz. Nem igaz?

- Szerintem labda sem kell a Gazdidnak.

- Akkor mi a fenének örülnek az emberek? – kiáltott rám türelmetlenül és mérgesen Gombi.

- Az emberek szeretik pl. a virágot.

- Az jó! Nagyon jó! Rakjál át a szomszédba, és a barátnőmmel majd szedünk neki egy csokrot!

- Nem jó ötlet. Tudod, a gazdádék nem szeretik, ha szomszédolsz.

- Tudom, bár nem értem. A Gazdinak is van felesége, nekem miért nem lehet barátnőm? Czakkos teljesen odavan értem. Ha kicsit nagyobb leszek, úgy is feleségül veszem, és ha nem engedik, akkor majd titokban.

- Na, ne álmodozz! Nézd csak! Itt a cserépben van szép fehér virág, ebből adjál neki egyet!

- És ennek örülni fog?

- Biztosan!

- Na, jó! Ide azzal a virággal, és fényképezz le gyorsan! Aztán ez majd jó lesz jövőre, meg a következő évre, meg az azt követő évre …. állandóan nem fogok ilyen büdös virágokat a számban tartani. Ha legalább csont-illata lenne …! Egy kutya, mit meg nem tesz a gazdiáért?!?

Hála? Az nincs. Ez van! Kutyasors.

 

Egyszer esik, ami esik

Esik. Leesik, megesik, beesik, egybeesik, félreesik, szétesik … ugye mi mindent jelenthet, szó szerint, átvitt értelméről nem is beszélve. Már pedig a következő eset, egyszer megesett, hogy leesett.

Gombi, a világ legédesebb, leghuncutabb, legszeretnivalóbb kis pumija, imádja az embereket, különösen a gyerekeket. Bárki érkezik a házhoz, mindenkihez farkcsóválva odaszalad és várja a kedvesszót, a simogatást. Bárkivel kész játszani, hancúrozni, no és a házba is bárkit beenged. Hogy ez jó, vagy nem, arról lehetne vitatkozni, de mi így szeretjük, ahogy van.

Ha vendégek érkeznek, jól nevelten az előszobában, levetik a cipőjüket. Ez már évek óta így működik, és soha probléma nem volt belőle. Érkezéskor le a cipő, induláskor fel a cipő, amihez Gombi kedvesen, farkcsóválva, hang nélkül asszisztál.

Hanem egyszer egy, az átlagtól kicsit hosszában és széltében is eltérő hölgy érkezett, hatalmas lábakkal – bár nem hinném, hogy a méretnek nagy jelentősége lett volna – aki szintén levette a cipőjét. A vendég szépen egymásmellé tette a két lábbelit, és bement a szobába. Gombi, a korábbi szokásától teljesen eltérően, nem ment utána, nem ugrálta körbe, nem vitte hozzá kedvenc játékait, hanem lefeküdt a cipők mellé, vagy talán inkább a cipőkre. Már akkor gyanús kellett volna hogy legyen, hogy evés közben is ott maradt, ahelyett, hogy jött volna kunyerálni. Az nagyon megy neki. Az orrocskájával megböki a célszemélyt – úgy, hogy annak muszáj odanéznie – aztán olyan könyörgő pillantásokkal néz felfelé, hogy ember legyen a talpán, aki ellent tud állni neki. Előbb utóbb mindenkitől kap egy-egy falatot, amit ő a másodperc töredéke alatt eltüntet, aztán kezdődik elölről.

Ám most, odaadóan feküdt a cipőkön, félig ébren, félig szunyókálva.

Eljött a búcsúzkodás ideje. Kedves szavak, ölelések, puszik, jókívánságok … cipőfelvétel. Na, itt borult a bili! Gombi nem akart leszállni a cipőkről. Ha csak közelebb nyúlt a cipő tulajdonosa, kutyusunk mérgesen morgott, pedig ilyet sosem szokott csinálni. Mi is hiába akartuk jobb belátásra bírni. Hihetetlen, de még egy darabka sülthússal sem tudtok elcsalni a tett színhelyéről. Végül, míg az egyik cipőt megszereztük, ő a másikkal kifutott az udvarra, mi meg utána.

Az udvarban van egy vízóraakna, ami gyakran van nyitva. Most is így volt. A mi rakoncátlan kis jószágunk, némi kergetőzés után, odament az akna szélére, szájában a cipővel. Mindenkiben meghűlt a vér. Végül is, ez nem egy macska, aki mindig a talpára esik! Nézőközönsége volt rendesen. A mi kis kedvencünk, mint egy primadonna, elegánsan megemelte fejét, a gödör fölé hajtotta, és a cipőt látványosan elengedte. Bumm! Leesett. Nem jutottunk szóhoz! Most mi tévők legyünk? Szidjuk a kutyát, vagy szerezzük vissza a cipőt? A cipővisszaszerzés mellett döntöttünk, mert hölgyvendégünk – finoman szólva – ideges lett, nem kicsit.

Gazdi már hozta is a kislétrát, lemászott, kiadta a cipőt, sűrű elnézéskérések kíséretében.  Persze a lábbelinek nem lett semmi baja, még piszkos sem lett. Vendégünk még kicsit morgolódott, miközben húzta fel, végül, megkönnyebbülve viccesen még megjegyezte: Hozzátok legközelebb mezítláb jövök.  Ezen aztán (kicsit erőltetve) jót nevettünk, majd a hölgy eltávozott, Gombi pedig elment a kert végébe. Valószínűleg érzékelte, hogy az ügy még nincs lezárva.

- Gombiiiiii! – ordított a Gazdi.

- Vau, vau! … vagyis, nem megyek.

- Gombi! Ide hozzám! Nehogy énnekem kelljen odamenni, mert, mert …mert ha én egyszer … ha én …

- Jól van, megyek már – mondta lehajtott fejjel, miközben búsan kullogott hozzánk. – Minden helyzetet, amit az emberek nem tudnak megoldani, én némi gondolkodással és furfanggal mindig helyreteszem. De ezeknek semmi sem jó. Majdnem szereztem a gazdáimnak egy pár jó, különleges, méretes, illatos cipőt, és ahelyett, hogy örültek volna, még engem szidtak.

Nem értem az embereket – sóhajtott nagyot – Nem értem. – csóválta fejét – Ez van! Kutyasors.