Már csak emlék.
Az első „Nagyi tábort” közel 10 éve csináltuk. „Bártorság, kitartás, szorgalom, ügyesség és erő!” ez volt a mottónk. Ezt kellet bizonyítani az unokáimnak, az öt nap alatt, ami persze meg is történt, és erről tanúsítványt is kaptak.
A bátorságot
pl. egy ősrégi játékkal a „Rókavadászattal” kellet bizonyítani. Este, fürdés
után, amikor már sötétedett, ki kellett menni az udvarra, ami tele volt
rókákkal. Általában a keresés sokféle lehet, én az olvasás gyakorlása miatt, a
szöveges irányítás mellett döntöttem. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy számítógépen,
16-os betűmérettel, lépésről lépésre utasításokat adtam, hogy merre, mennyit
haladjon. Persze össze-vissza rohangálással is lehetett eredményt elérni, lényeg,
hogy a tíz róka levadászásra kerüljön.
A kitartást virágöntözéssel kellett bizonyítani. Kis kannával az összes virágot meg kellett locsolni, ezzel a növények, meg én is jól jártam, és nekik és ártott meg.
A szorgalom-próba
három részből állt. Délelőtt az ebédfőzésnél, délután a kertben, este a játékok
elpakolásával kellett bizonyítani.
Az ügyességet egy családi focimeccsel kellett bizonyítani. Zászlót kellett csinálni (zászlócseréhez), a „lelátóra” közönséget kellett verbuválni (babák, plüss játékok, rajzolt figurák) és végül a meccs.
Végül az erő. Volt kötélhúzás, súlyemelés, dárdahajítás, és mindenféle ügyességi játék.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése