Kacsóh Pongrác
matematikus, zeneszerző, János vitéz zeneszerzője 1873. december 15-én született és 1923. december 16-án halt meg, vagyis pont 100 éve.
Magyar zeneszerző, zenepedagógus,
tanár. Kolozsvárott, a Ferenc József Tudományegyetemen szerezte meg
bölcsészdoktori diplomáját, ahol 1896. június 13-án summa cum Laude
minősítéssel természettudományi szakon végzett. Farkas Gyulánál doktorált
fizikából. Zenei tanulmányait Farkas Ödönnél, a Konzervatórium igazgatójánál
végezte, majd Budapestre költözött, és 1898-tól matematika–fizika szakos
gimnáziumi tanárként főleg matematikai cikkeket publikált. Érdeklődése egyre
inkább a zene felé fordult, később komponálni kezdett, elmélyedt a zeneelmélet
tudományában. 1905–1907 között a Zenevilág című szaklapot szerkesztette, mely
lapban 1904-ben elsők között méltatta az ifjú zeneszerző, Bartók Béla
jelentőségét. Ugyanebben az évben Bakonyi Károly felkérésére komponálta János
vitéz c. dalművét, melynek bemutatójára 1904. november 18-án került sor a
Király Színházban, és elsöprő sikert aratott.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése