Kokárda, kicsit másként.
Ez egy kokárdára emlékeztető (csak annyiban, hogy a körök: piros, fehér, zöld) játék. És hogy miért 3 az 1-ben? Mert kokárda, ismeretterjesztő és játék. Ám adhattam volna egyszerűen, a „Márciusi ifjak” nevet is, hisz ők a főszereplők.
Miről
is szól ez a játék?
Először
is a márciusi ifjakról. A legtöbb helyen, e cím alatt általában Petőfi, Jókai,
Vasvári, Nyáry, Irinyi, Vasvári és Vajda nevét szokták emlegetni, pedig ennél
sokkal, de sokkal többen voltak. Én 16 személyt választottam. Róluk a legfontosabb információt is
megadtam: foglalkozás, illetve, hogy mi volt, mi lett a sorsuk.
Ők
azok. Mellette a foglalkozás, és egyesek mellett egy-egy nagybetű: H,B,F stb.
- Ágai Adolf: humorista, lapszerkesztő, orvos,
- Bérczy Károly: író, költő, újságíró, műfordító, szerkesztő,
- Degré Alajos: ügyvéd, író, huszárkapitány H Bu
- Hamary Dániel: orvosdoktor, törzsorvos, tüzérhadnagy, író, jogot is végzett H Bö
- Irányi Dániel: politikus, publicista, ügyvéd, országgyűlési képviselő, H Bu
- Irinyi József: hírlapíró, műfordító, országgyűlési képvisel ő, F
- Irinyi János: feltaláló, mérnök volt, H Bö
- Jókai Mór: író, újságíró, szerkesztő M
- Nyáry Albert: történész, levéltáros, főhadnagy H F
- Oroszhegyi Józsa (Jósa): orvos, újságíró, útleíró, politikus. honvédőrnagy. H Bö
- Petőfi Sándor: költő, forradalmár, nemzeti hős, H Hh
- Szegfi Mór Mihály: író, újságíró, tanár, tüzérségnél kapitányi H Bu
- Telepy Károly: tájképfestő H M
- Vajda János: költő, hírlapíró, műfordító, publicista, hadnagy H
- Vasvári Pál: író, történész, pedagógus, filozófus, politikus, őrnagy H Hh
- Vidats János: gépgyáros, főhadnaggyá H Bö
A betűk jelentése:
- F: fogság
- Bu: bujdosás
- Bö: börtön
- H: harcolt a szabadságharcban
- M: elmenekült, többnyire külföldre
- Hh: hősihalott
Végül, de nem utolsó sorban, játék. Három koncentrikus kör – piros, fehér, zöld – került a középpontjánál összeerősítve. A piroson a személyek képe, a középső fehéren a foglakozása, a belső zöldön egy-egy betű, a fent említett rövidítések.
A három, miltonkapoccsal összeerősített körlapra, egy „ablakot” készítettem, mely fogatható és melyen mindig csak egy személy és a hozzátartozó adatok láthatók.
A feladat, hogy a három körlapon lévő dolog egymásra találjon: kép, név , foglalkozás. Ez nem könnyű, hisz majdnem mindegyik, író, költő, színész, vagy jogász, és az arcok is nehezen felismerhetők. Ezért megszámoztam őket. Így könnyebb kitekerni, illetve az összetartozókat megtalálni.
A cél ugyanis nem bosszantás, hanem a tanulás, méghozzá játékosan.
És hogyan lehet
használni? Írok pár ötletet, mint mondhat a játékvezető, vagy egyik játékos a másiknak:
- Keress, egy írót!
- Keress, egy költőt!
- Keress, egy jogászt!
- Keress, egy színészt! stb.
- Keress, egy Józsefet!
- Keress, egy Mórt!
- Keress, egy Károlyt!
- Keress, egy Jánost! stb.
- Keress olyat, aki hősihalált halt!
- Keress olyat, aki harcolt a szabadságharcban!
- Keress olyat, aki börtönbe került! stb.
- Kire gondolok? János és börtönbe került.
- Kire gondolok? Károly és menekülni kényszerült.
- Kire gondolok? Sándor és hősihalált halt. stb.
A gyermek pedig az utasításnak megfelelően megkeresi, és kitekeri az összeillőket, és hangosan el is mondja. Mindezt lehet időre, versenyszerűen is csinálni, de ezt inkább nem javaslom. Néha a tudás és a dicséret sokkal motiválóbb tud lenni, főleg, ha azt úgy tálaljuk. (Hazafias nevelésbe most nem akarok belemenni.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése