Madaraim

Mi lenne velünk madarak nélkül?

Sok író, költő megadta erre a kérdésre már a választ, de én most Benedek Eleket idézem:  

• „Nem erdő az erdő, hogyha nincsen fája,
• Szomorú, ha nincsen dalos madárkája.
• Mi a kert fa nélkül? S ha nincs madár benne?
• Nálok nélkül ez a világ, de szomorú lenne!”

A fák, a madarak hangja, szépsége a legtöbb embert elvarázsolja. Engem biztosan. Persze nem csak engem, hanem a művészeket is. Pl. a festők, rajzolók és szobrászok gyakran ábrázolnak madarakat műveikben. A madarak gyakran megjelennek irodalmi művekben is. Lehetnek az énekek vagy versek témái, vagy akár fontos szereplők regényekben vagy novellákban. A madarak éneke vagy hangjai inspirációt adhatnak zenészeknek. Pl. Antonio Vivaldi - A négy évszak (Tavasz), melyben a madarak éneke és csicsergése hallható, vagy Liszt Ferenc - Waldesrauschen (Erdei zsongás), melyben az erdő hangjait és hangulatát festi meg zongorajátékban, közben mintha madárcsicsergést hallanánk.

Szóval a madarak sokunkat elvarázsolnak. Mivel? Miért? Hogyan? Ezer okot tudnék mondani:

Mert szépek: Sok madár faj gyönyörű színekben pompázik, lenyűgöző tollazattal rendelkezik, vagy éppen elegáns mozgásokat végez.

Mert érdekes a viselkedésük: Például a madarak repülési technikái, kommunikációs módszerei vagy táplálkozási szokásai, a párválasztásuk változatosak, izgalmasak.

Mert élénkítő hatásuk van: A madarak hangjai, dalok, csicsergések sokaknak nyugalmat, boldogságot vagy inspirációt hoznak, melyek hozzájárulnak a természet közelében való jó közérzethez.

Mert kihívást, hobbit jelenthet: Sok ember számára a madarak megfigyelése vagy fotózása hobbi vagy szenvedély. A madarak megismerése, az azonosításuk vagy éppen a vonulásuk figyelemmel kísérése kihívást jelenthet, és izgalmas elfoglaltságot nyújthat.

Amit eddig írtam, az minden madárra igaz, de én most az ÉN MADARAIM-ról szólok. Jó, tudom, „az én madaraim” finoman szólva is nagyképűség, de hát, ha az én kertemben üldögélnek, csipegetnek, úszkálnak, nekem énekelnek …

Annyi madaram van, hogy felsorolni is alig tudom. A legtöbb a veréb és gerle. Sok még a rigó és a cinke is. De járt már nálunk harkály, vörösbegy, vadkacsa, gólya, gém, csonttollú, szajkó, szarka. (A képet a neten találta. A bekarikázott madarak voltak már nálunk.)

A legtöbbször aranyosak és szeretnivalók, bár fényképezni nem nagyon szeretik magukat. Ám egyszer a szemem láttára tépett szét egy gerlét egy ragadozó madár, sólyom, vagy karvaly.  

Máskor meg szinte elözönlik a kertet, na az félelmetes. 

Jönnek hozzám minden évszakban, pedig csak annyit teszek az ügyért, hogy etetem és itatom őket, főleg télen.