Advent 3. rész.
Kisunokám eső adventi naptára. Azt hiszem, lehet egy kétévesnek is adventi naptárt készíteni, persze az életkorához igazítva. Egy kétéves még nagyon kicsi, ezért a naptárnak nagyon egyszerűnek és könnyen érthetőnek kell lennie. A cél az, hogy örömet szerezzen és segítse a várakozás élményét karácsonyig.
Egy kicsinek
nagy kihívást jelenthet megérteni és elfogadni, hogy naponta csak egyet lehet
kinyitni, mivel ebben a korban a türelem és az időérzék még fejletlen. Azonban
ez egy jó lehetőség arra, hogy tanuljon a várakozásról és az izgalom fokozatos
megéléséről.
Érdemes
lehet egy rutint kialakítani, például minden reggel, vagy este, ugyanabban az
időben, nyitjuk ki az új „ajtót”, és ezt egy közös kis szertartássá tesszük. Ha
látja, hogy ez egy rendszeres dolog, és az egész család így csinálja, könnyebben
megérti, hogy ez a nap egy különleges része, és csak így lehet csinálni.
Persze
előfordulhat, hogy az elején még kérdezgeti, vagy követeli, hogy "még
egyet!", de ha következetesen csak egyet nyittok ki, hamarosan megszokja a
szabályt.
Ahogy
szokták mondani, a puding próbája az evés. Majd meglátjuk! Vágjunk bele!
- Kis
Játékok: Ujjbábok,
kis autók vagy vonatok, állatfigurák, puzzle darabok, kis plüss állat
- Kézműves
és kreatív ajándékok: Matricák, kis zsírkréták vagy színes ceruzák, érdekes
radírok, kicsi pecsét vagy bélyegző
- Apró
élmények: Élménykártyák "Ma egy … játszunk, vagy … csinálunk”, közös kreatív projektek,
meseszövés
- Könyvek
és mesék: Minikönyvek,
házilag készített mesekártyák, diafilm
- Egészséges
finomságok: Szárított
gyümölcsök, kekszek, dió, mogyoró
- Karácsonyi
díszek: Karácsonyfa
dísz, kis angyalka, kis harangok vagy
csengők, Mikulássapka vagy rénszarvas fejpánt stb.
- És ami eszetekbe jut, ami nem nagy, de érdekes. A nagyság problémáját meg lehet azzal oldani, hogy csak egy cetli van a dobozban, arra vonatkozóan, hogy merre kell keresni a kincset, vagy mit kell csinálni .
Én
pl. kétéves kisunokám első adventi naptárába raktam, szárított gyümölcsöt,
kisautót, angyalkát, csengettyűt, radírt, puzzle darabokat (3 részre osztva),
és üzeneteket.
És hogy mibe kerülnek az apróságok? Lehet készíteni, vagy viszonylag olcsón lehet venni (rendelni) is kisdobozokat, amit egy nagyobba beleteszünk.
24
dolgot kell kitalálni! (Ez csak ötlet, nem szentírás)
- 1 - 5. nasi (dió, mogyoró, keksz)
- 6 – 8. puzzle darabkák + levél
- 9. kis fenyő, verssel
- 10. kis plüss játék
- 11-13. Ujjbábúk (6db)
- 14-16. Kisautó (3 db)
- 17. Ellentétek, kirakós játék
- 18. Mesekönyv, Jézus születése + levél
- 19. Ceruza
- 20. Radír
- 21- 22. Élmény, játék + levél
- 23. Karácsonyfa dísz, angyalka + versike
- 24. Karácsonyfa dísz, csengő + versike
Cetlik a dobozban: Nyilván nagyobb dolog nem fér egy kis dobozba, ezért cetliket használunk, amit most be is mutatok.
- 6. Most pár darab puzzle darabkát kaptál. Holnap és holnapután is kapsz pár darabot. Ha mind megvan, kirakhatsz belőle valamit. Hogy mit? Két nap múlva megtudod.
- 7. Itt a puzzle részecskék második adagja. Adj egy puszit anyának!
- 8. Itt a puzzle részecskék harmadik adagja. Most ki tudod rakni a képet. Ha apának adsz egy nagy puszit, biztosan segíteni fog.
- 18. Egy könyvet rejtettem el. Keresd a fürdőszoba valamelyik sarkában!
- 14. Egy kisautót rejtettem el. Keresd a lépcső 5. fokán!
- 21. A mai ajándékod két közös játék apával és anyával. 1. Zsipp-zsupp, 2. Bujócska. Mindegyiknek adj egy-egy puszit!
- 22. A mai ajándékod ismét közös játék apával és anyával. Felváltva eldugtok valamit, és a többi játékosnak meg kell keresni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése