Adventi naptár kicsiknek

Egy két-három éves gyermeknek az időérzéke nem olyan, mint egy felnőttnek, de még olyan sem, mint egy kisiskolásnak. A várakozás, a készülődés varázsát, ha nem is értik, de biztos vagyok benne, hogy érzik. A most bemutatásra kerülő „adventi naptár” nincs beszámozva, nem számítanak a naptári napok. A gyermek minden este onnan szed le egy búbocskát – ami egy-egy meglepetést takar – ahonnan akar. 

Ha esetleg nem bír magával és kettőt, ne adj isten hármat szed le, akkor sem dől össze a világ. Azt így is, úgy is érezni fogja, hogy mire mind elfogy, valami nagy dolog fog történni.

Hozzávalók:

  • 6 db. tojástartó,
  • kartonpapír,
  • ezüstfólia,
  • fehér és zöld festék,
  • ecset, olló, ragasztó, vonalzó,
  • sok apróság ajándéknak.

Készítése:

  • levágjuk a tojástartó csúcsos részeit,
  • befestjük zöldre,
  • a kép szerint készítünk egy háromszögletű papírlapot,
  • az üres csúcsokba egy-egy kis apróságot teszünk,
  • ezeket előtte ezüst fóliába tekerjük (nehogy ragasztós legyen),
  • a csúcsok alsó éleit beragasztózzuk,
  • rányomjuk a háromszögletű lapra, 
  • a csúcsokat úgy rendezzük el, hogy fenyőfaformát adjon ki,
  • a csúcsok véget kis fehér festékkel átkenjük.

Cimkék: