Indiántábor 1. Ruhák, fejdíszek

Minden évben egyszer, nyáron egy tematikus tábort szervezek az unokáknak. Az idén indián tábor lesz, minden szükséges kellékével, jelképével. Igyekeztem a Netről és a könyvekből minden ideillő ismeretet begyűjteni és a régi, gyermekkori élményeimmel összerakva készítettem egy forgatókönyvet, illetve programtervet. A különböző eszközökből, játékokból készítettem egye-egyet és ezek mintájára fogunk közösen is készíteni a táborban. Ebből adok most ízelítőt, talán más nagyszülők is kedvet kapnak a tábor beindításához. 

Hozzáteszem, ez határozottan egy nagyszülős (tehát nagymama és nagypapa együtt) program, aktív társ nélkül nem megy.

Első nap nevet és törzset fogunk választani, de előtte meghívó levél megy a kis harcosoknak a Nagy Bölcs Bölény (ő a nagypapa) törzsfőnöktől.

Miket is fogunk készíteni?

Először is, mindenkinek kell indián ruha, ékszerek és fejdíszek. Kellenek fegyverek pl. tomahawk, nyílvesszők és íjak, lasszó, kell álomfogó és totemoszlop, tipi és persze békepipa. Megismerkedünk majd indián zenével, indián mesével és labdajátékokkal. Lesznek kisebb nagyobb, könnyebb nehezebb feladatok, és aki valamennyiben jól helytáll, a tábor végén megnyeri az „Aranytoll” elismerő oklevelet.

Elsőként a ruhákat mutatom be.

Az enyém hálóingből, Lilláé, Nórikáé és Papikáé egy-egy alkatukhoz képest nagy pólóból készült. A módszer egyszerű: az ujjak végét és az alját bevagdalom, függönyrojtokkal és sormintás textillel itt-ott díszítem és kész. Turkálóból sikerült egy fiú indián ruhát szereznem. Olcsó volt, de kicsi. Így szét fejtettem az oldalainál, széles fekete szalagot varrtam bele, mellyel megnöveltem a méretét.  A fejdíszek természetesen egy, vagy több festett tollból készültek. 

Cimkék: