Kreativitást fejlesztő textilkönyv

A neten láttam egy fantasztikus ötletet, amiről azt hittem, hogy talán meg sem tudom csinálni, vagy ha igen, akkor hónapokig tart, de hál’ istennek nem így lett. Sok mindent egyszerűsítettem a látottakhoz képest, de a célt, hogy a kisgyermek próbálkozzon és ügyeskedjen, vagyis játszva tanuljon, azt szem előtt tartottam, és talán meg is valósítottam.

Amit a neten láttam, és amit kihoztam belőle, az ez: 

Az egész egyszerűsítés lényege, hogy alapvetően filcanyaggal dolgoztam, ami nem foszlik, nem kell szegni, és sokszor varrás helyett a ragasztást választottam. Persze ez így közel sem olyan szép míves, viszont egy hét alatt, TV nézés mellett megcsináltam.

Amikor a Három testőr jelmezeket készítettem, jócskán maradt kék filcem, ezek adták a könyv alapját, lapjait. Úgy vágtam ki öt lapot, hogy a legnagyobb, a külső lap 44 cm 18 cm, a következő 40 cm, aztán 38,34 cm, az utolsó már csak 32 cm hosszú. A lapok közé középre egy 6 cm x 18 cm-es kartonpapírt raktam, illetve ragasztottam, végül a legbelsőbb lap már csak felébe van hajtva. Középen száröltéssel végig varrtam az egészet. Így meglett, a meglehetősen vastag könyvnek a kérge, megkezdődhetett a feltöltés.

A neten látott minta alapján megterveztem, hogy egy-egy lapra mi kerüljön. Többnyire ragasztottam, varrással csak egy pontnál megerősítettem a biztonság kedvéért. Nem írom le részletesen, mert úgy is mindenkinek a saját anyagai, lehetőségei, ötletei, igénye és módszere szerint másként tudja megoldani.

Viszont nem sokára Textilkönyv  2. címmel folytatom a cikket, melyben egy-egy lapot bemutatok: Virágszedés, Nap és Föld, Öltözködés, Teregetés, Ügyesség és figyelem, Termések szedése, Arc és tartozékai, Hajfonás, Cipőfűzés, stb. Ha valakit érdekel, nem sokára megnézheti mit rejt a könyv belseje. 

 

Cimkék: