Szívek karácsonya (mese)

Három mókustestvér ugrándozott fáról fára. Már sötétedett, és még egy árva mogyorót sem találtak. Ráadásul holnap karácsony. Ki hallott már olyat, hogy karácsonykor éhezik valaki?

Maki, Miki és Muki egyre szomorúbb lett. Pedig otthon várta őket beteg kistestvérük, akinek ennivaló kell. Ő még olyan kicsi, hogy magyarázzák meg neki, hogy nem hogy ajándékot nem kap, még egy betevő falatjuk sincs.

Egy szép, formás, aprócska fenyőfához értek

-        Ez éppen jó lenne nekünk karácsonyra – mondta Muki boldogan.

-        Aztán mit kezdünk vele – fanyalgott Miki – mit tennénk a fára, meg a fa alá? Éhgyomorral kinek van kedve ajándékozgatni, meg ünnepelni?

-        Ne veszekedjetek! Inkább keressünk tovább ennivalót! Az sokkal fontosabb – oktatta testvéreit Maki, a legidősebb mókustestvér – ezért a kisfáért meg visszajöhetünk később is. Indulás!

Muki nagyot sóhajtott, és búsan ment a testvérei után. Hanem a mókuskák beszélgetését meghallotta Jani, a szentjánosbogarak királya.

-        Barátaim! Honfitársaim! – kezdte ünnepélyesen mondandóját a szentjánosbogarak királya – Bizonyára ti is hallottátok a három kismókus szomorú beszédét. Én amondó vagyok, hogy nem hagyhatjuk, hogy négy kismókusnak ne legyen szép karácsonya. Tennünk kellene valamit!

-        Igen! Igazad van! Persze! Szerintem is! – hallatszott hol innen, hol onnan, a szentjánosbogarak tömegéből.

-        Kinek van valami jó ötlete?

-        Szerintem – szólalt meg bátortalanul Bogi, a legkisebb szentjánosbogár – üljünk fel a kisfa egy-egy ágára, és világítsunk rajta.

-        Óriási! – kiáltott fel Jani – ez tényleg jó ötlet. Olyan lesz a kisfa, mintha tele lenne mécsessel.

-        Próbáljuk ki!

A kis bogarak, szépen, fegyelmezetten elindultak fel a fára, és letelepedtek egy-egy ágacska végére. Mindegyik bekapcsolta a legerősebb fényét. A fenyő úgy pompázott, ragyogott, csillogott-villogott, hogy fényét a Nap is megirigyelhette volna.

Míg a bogarak tanácskoztak, a három mókus járta az erdőt és keresgélt. Egyszer csak nyafogós hangra lettek figyelmesek. Mentek a hang irányába, hát látják ám, hogy egy kis sün fetreng az avarban.

-        Hát teneked meg mi bajod?

-        Ne is mondd! Nagyon éhes vagyok. Van négy szem édes vadkörtém, és mégsem tudok enni, mert a hátamra, a tüskéim közé szorultak.

-        Ó csak ez a baj? Te szerencsés vagy. Mi is éhesek vagyunk, de nekünk semmink sincs. Várj csak, mindjárt levesszük – mondta Maki.

-        Látod, ennyi volt az egész – nyújtotta a körtét Miki.

-        Köszönöm. Pont négy körtém van, és mi négyen vagyunk. Mindenkinek éppen jut egy – mondta Sünike.

-        Csak hogy nekünk még van otthon egy beteg húgocskánk – mondta Muki.

-        Az nem számít – vágott közbe gyorsan Maki – elviszem neki az enyémet.

-        Ugyan már, miért tennéd? – mondta mosolyogva a sün – vigyétek az enyémet. Ha jól meggondolom, nem is szeretem annyira a körtét.

-        Ez biztos? – kérdezte Maki.

-        Hát persze. Jobbulást a tesótoknak!

-        Ha nincs más dolgod, gyere velünk, és mondd meg neki te. Bár még előtte van egy kis elintézni valónk. Karácsonyi ajándékról kell gondoskodnunk. 

-        Várjatok csak, van öt szem gombám az odúmban. Vigyük azt is! De jó lesz! Együtt fogunk karácsonyozni?

-        Hát persze. Még elmegyünk a kisfenyőért, aztán irány haza, az öreg hárshoz.

A három mókuska és a kis sün elindultak a kisfenyő felé. Már messziről látták a csodálatos, szikrázó fényt. Először nem értették, de közelebb érve, észrevették a sok kis mosolygós szentjánosbogarat az ágakon.

-        Ez bámulatos! – mondta Sünike.

-        Soha szebbet nem láttam! – toldotta meg Maki.

-        Ez talán nem is az a kisfenyő, amit kinéztünk magunknak?! – vélte Muki.

-        De bizony az! – szólt kedvesen Jani – vihetitek, velünk együtt a kis tesótoknak!

-        Látom, van szép gombátok. Ezt teszitek a fa alá? Ez lesz az ajándék? Miért nem köttök rá egy szép masnit? – kérdezte halkan a kis Bogi – úgy szebb lenne.

-        Igaza van. A vadszőlő indája olyan szép, próbáljuk meg abból!

A mókuskák megfogták a fenyőt és elindultak nagy hárshoz, ahol az odújuk volt. A szentjánosbogarak ott kapaszkodtak valamennyien az ágakon, de nem világítottak.

Végre megérkezett a kis csapat. Leállították a fenyőt, alárakták a masnival ellátott, szép, pettyes gombákat és felkiáltottak a legkisebb mókuskának, Miminek.

-        Hoztatok valami ennivalót? – dugta ki fejecskéjét a kis Mimi – már nagyon éhes vagyok.

-        Hát persze. Gyere le, húgocskánk!

-        Lámpácskákat felgyújtani! – adta ki az utasítást a király.

A meglepetéstől és a gyönyörűségtől tátva maradt Mimi szája.

És ekkor valami furcsa dolog történt. Egy csengő, kristálytiszta hang, elkezdte énekelni: „Mennyből az angyal lejött hozzátok …”. Bogi volt az, de a „pásztorok, pásztorok” résztől már az egész fa zengett, az összes bogárka énekelte, telitorokból.

Mimi ugrált és tapsikolt örömében.

-        Eljöttek hozzám az angyalok! Eljöttek hozzám az angyalok! – kiáltotta boldogan.

Énekelt volna Maki, Miki, Muki és Sünike is, de valami összeszorította a torkukat, és csak könnybe lábadt szemmel figyelték életük legszebb Szentestéjét.

 

 

Cimkék: