húsvét

Mérges madarak a fűben

Melyik, számítógépet ismerő gyermek ne ismerné a Mérges madarakat, azaz az angry birds-ket? Találkoztam már (az igazin kívül) párna, labda, plüss és marcipán figura, festett tojás és kavics stb. formában velük, én pedig papírmaséból készítettem el.

Ezúttal is Húsvét másnapjára gondoltam. Nagy nyuszik, nagy tojások már voltak, most nagy papírmasé madarak lesznek a fűben. Abban biztos vagyok, hogy túl nagy életűek nem lesznek, de hogy örülni fognak nekik, az biztos. 

Célbadobós játék húsvétra

Az alapötlet nem az enyém, de a játékot (kicsit másként) sajátkezüleg, mi csináltuk. A játék lényege, hogy egy nyuszi-arcú doboznak két nyílása van, így felül be lehet dobni, alul pedig be lehet gurítani a kislabdát. Ahol több gyermek összejön húsvétkor, úgy gondolom, egy jó ügyességi játék lesz. Amit vennem kellett hozzá, az csak a kislabdák voltak, az pedig jó más játékra is.

Célba-dobós nyuszi

Nyuszi-vonat

Ahol a családban vannak kisgyerekek, húsvéti asztaldísznek, vagy vendégkínálónak ajánlom a Nyuszi-vonat elkészítését. A kis „vagonokba” apró csoki golyó, tojáscukorka, mogyoró, szotyola, mazsola és hasonlók szervírozhatók. A nyuszika zsenilia drótból, a vagonok tojástartóból készültek.

Nyuszivonat

A játék a Kicsikkel közösen készíthetők, mert nem igényel túl nagy tudást vagy ügyességet. 

Húsvéti ajtódísz

Sokszor írtam már róla, hogy az ünnepekben nem a külsőségek a fontosak, de mégis elkerülhetetlenek. A külcsín segít ráhangolódni, megfogni, egyedivé tenni a kívánt eseményt. A megszokottól eltérő ruha, teríték, program, ajándék, zene, virág stb. teszi szebbé, emlékezetesebbé a napot, amiért aztán egy éven át várjuk a következőt. A díszek közül, melyet erre az alkalomra készítettem, most a húsvéti ajtódíszt mutatom be. 

Csilla állatkái

Húsvétra készülve, gondoltam bemutatok egy weblapot, ahol a képen is látható (és még ennél sokkal több) textil csodákkal találkozhatunk. Barkácsolni sok ügyes kezű anyuka, nagymama tud, de a varráshoz már ennél sokkal több kell. Ezt bizony meg kell tanulni. Én már azt hiszem, inkább csak más készítményeiben gyönyörködöm. Ha valakinek még nincs ötlete a húsvéti meglepetésre, kukkantson be a www.parnabolt.hu oldalra. 

Papír nyuszik

A húsvét másnapja nálunk hagyományosan a keresgélés napja. Ilyenkor gyűjtik be a gyerekek mindazt, amit a nagy húsvét fergetegben, első nap elveszítettek a nyuszikák. Sok mindent kell elrejteni, mert a legnagyobb öröm nem az, hogy mit, hanem hogy mennyit találnak. Így aztán lesznek igazi és csoki tojások, csoki, flakon és hajtogatott papír nyuszik, amik nagyon jól mutatnak a fűben. Csak ne hogy rossz idő legyen!

Húsvéti dekoráció

Minden ünnepnek megvan a maga illata, színvilága, dekorációs elemei. A Húsvétról pl. szinte mindenkinek a nyúl, a tojás, a sonka, a torma, a tavaszi virágok és a kölni jut eszébe. Ha kis időt szánunk a külsőségekre, és húsvétosra dekoráljuk a környezetünket, ráhangol az ünnepre és szebbé teszi a várakozást. Ez lehet asztaldísz, ajtódísz, húsvéti teríték, vagy kis húsvétos apróságok szerte a lakásban. A következő nyuszi fej készítését a Női portálon találtam. Nekem nagyon megtetszett. Szerintem, viszonylag könnyen elkészíthető, így ajánlom mások figyelmébe is.

Tojások a fán

6 és 2 évesek az unokáim, úgy hogy a húsvéti tojáskeresésben már van gyakorlatuk és ügyességük. Legalábbis remélem, mert ezúttal nem csak a fűben, hanem a fákon is lesznek elveszett tojások. Ráadásul nem is kicsik, hisz ezek pet-palackból készültek. Hogy a Nyuszikák hogy tudták úgy elveszíteni a tojásokat, hogy a fára kerültek, az magam sem tudom, de hogy a gyerekeknek meg kell küzdeni érte, azt igen. Érdemes lesz, mert mindegyik belseje rejt valami kis ajándékot.

Oldalak

Subscribe to RSS - húsvét