játékkészítés

Ping-pong-pont, ügyességi játék

Ugye Húsvét után maradt jó pár üres tojástartótok? Az nagyon jó. Mert most egy 5 perc alatt elkészíthető játékot fogok bemutatni. Nagy beruházást nem igényel, legfeljebb ha valakinek nincs otthon ping-ponglabdája, akkor azt venni kell hozzá. A játékot „Ping-pong-pont”-nak neveztem el, mert a „főszereplő” a ping-ponglabda, és pontokat lehet vele szerezni.

Egyszerű társasjáték

Ahhoz, hogy gyermekeinkkel együtt játszhassunk, s ezáltal játékosan fejleszthessük őket, nem kellenek drága játékok. Saját kezüleg készített eszközökkel is ugyanolyan élvezetes a játék, mintha a játékboltban vettük volna. Sőt a közösen elkészített dolgok még izgalmasabbak, értékesebbek is lehetnek a gyermekek szemében – olvashatjuk Lendvai Róbertné óvodapedagógus írásában. A következő játék az ő ötlete nyomán készült.

Marionett bábuk március 15-re (1.rész)

Úgy vélem, Március 15-ét, legalább egy gondolat erejével mindenkinek meg kell tisztelni. Az én korosztályom ebben nőtt fel, és én ezt tovább szeretném adni az unokáimnak. Az idén két marionett bábut készítünk ebből az alkalomból, egy huszárt és egy osztrák katonát. Játék közben fogunk az 1848-as eseményekkel ismerkedni, a történtekről beszélgetni.

Matek, vagy játék?

Ismét egy egyszerűen kivitelezhető, matematikai játék kicsiknek.  A képen látható módon nyolcból elvehetünk egyet, kettőt, hármat stb. de ugyanezzel a lappal héthez, hathoz, öthöz stb.  hozzáadhatunk egyet vagy kettőt. Röviden, a nyolccal csinálhatunk bármit: összeadhatunk, kivonhatunk, pótolhatunk.

Cica jelmez

 

Itt a farsang, a farsangi bálok és jelmezek készítésének ideje. Ilyenkor a lelkes nagymamák elővehetik varrókészletüket és kreativitásukat. A cél: egyszerű, olcsó, hordható jelmez készítése, természetesen a „megrendelő” igényei szerint. Fiú unokám minekraft-os jelmezt kért, a kislány unokám cica jelmezt. Ezt mutatom most be.

Óriáskígyó harisnyából

Mi mindre jó egy lyukas, agyonhordott harisnya? Lehet belőle bábukat, babákat, hóembert, tűpárnát, virágot stb. készíteni. A Neten ezekre sok példát láthatunk. A mi választásunk azért esett most egy kígyó barkácsolására, mert egyrészt lehet húzni-vonni, dobálni, harcolni vele, másrészt mert nyárra indián tábort szervezek az unkáknak, és ott is szerepe lesz majd. Röviden egy olcsó, szórakoztató játék 1-10 évesig.

Versenyautók WC papír hengerből

Sok mindent csináltunk már WC papír hengerből, pl. Mikulást, adventi naptárt, ceruzatartót, madáretetőt, szótekerőt stb, de autót még nem. Nem nehéz, közösen a gyerekekkel elkészíthető. A játék lényege, hogy ki tudja előbb tekergetéssel a célba húzni a versenyautóját. A kerekei ragasztva vannak, így nem forog, de semmi jelentősége nincs, ugyanis egy sima felületen, pl. asztallapján, könnyen elhúzható. 

Kifestés, de nem papíron

Ezzel az egyszerű, könnyen kivitelezhető játékkal három dolgot adok egyszerre. Tudjuk, hogy kislányok szeretnek rajzolni - festeni, szeretik az anyukájukat utánozni, és szeretnek szépítkezni. A tiltás, a korholó szó (ez neked még nem való) nem megoldás, és szükségtelen, inkább csináljunk belőle játékot. Ez egy műkéz, műkörmökkel, de a festés igazi. 

Textilkönyv 2. rész

A Textil könyv első részében általánosságban leírtam a célt és a készítés módját. Most a második részben konkrétan bemutatok egy-egy lapot, illetve annak használatát. Pl: Virágszedés, Nap és Föld, Öltözködés, Teregetés, Ügyesség és figyelem, Termések szedése, Arc és tartozékai, Hajfonás, Cipőfűzés, stb.

Oldalak

Subscribe to RSS - játékkészítés